Lesz játék, csak nem fesztivál formájában

A megszokott formában idén nem szervezik meg a pápai Játékfesztivált, helyette azonban nyárköszöntő hétvégére várják az érdeklődőket három helyszínen június 11. és 13. között.

Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője

Fotó: Polgár Bettina/Napló

Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, múlt pénteken változtak a rendezvényekkel kapcsolatos szabályok. Kiemelte, a Fő téren védettségi igazolvánnyal látogatható teret nem lehet kialakítani, ezért döntöttek az 500 fő alatti szabadtéri rendezvény megszervezése mellett. – Ez azt jelenti, hogy a tavaly esedékes 30. Játékfesztivált jövőre rendezzük meg, idén pedig, ha az időjárás is engedi, akkor nyárköszöntő hétvégével készülünk, melyben a játékokra helyezzük a hangsúlyt – magyarázta.

A nyárköszöntő programsorozat részleteiről Horváth Dorina és Cseh-Müller Orsolya, a Jókai Mór Művelődési Központ kulturális szervezői számoltak be. Mint mondták, június 11-én, pénteken a Fő térre várják az érdeklődőket, ahol többek között tűzshow-val, gigabike-kal, trükkös bringákkal és skateworkshoppal is készülnek, emellett a legkisebbekre gondolva baba- és gyermekjátékok szintén elérhetőek lesznek. Június 12-én, szombaton, illetve június 13-án, vasárnap két további helyszínen, a Jókai Mór Városi Könyvtárban és a Kékfestő Múzeumban szerveznek programokat.

Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője Fotó: Polgár Bettina/Napló

Hozzátették, igyekeztek megtartani azokat a program- és játékelemeket, amelyeket az előző években is nagyon kedveltek a családok, ugyanakkor újdonságokat is hoznak, nagyon sok olyan játékelem lesz elérhető, amivel a pápaiak még nem találkozhattak. Ilyen például a Karzat Színház mestertere, illetve a tematikus bódéjátékok. A Tintaló Társulás elhozza az új fejlesztésű játékeszközét, lesz ökolabirintus, Manófalvi Kalandvár, tekergőtér, valamint szabadulószoba. A könyvtár udvara színpadi programoknak is otthont ad: szombaton fellép a Kolompos együttes, vasárnap pedig a a Kiskalász zenekar ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában