Kortárs tánc, modern színház

2021.08.05. 06:50

Különleges előadás nyitotta meg az Auer Fesztivált a Hangvillában

Táncszínházi produkcióval kezdődött az Auer fesztivál kedden este a Hangvillában.

Balla Emőke

A Forte Társulat két darabját láthatta, hallhatta a közönség a házigazda Mendelssohn Kamarazenekar és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió előadásában. A nyitónap két koncertjének apropóját a száznegyven éve született Bartók Béla adta.

Este a Forte Társulat lépett színpadra, így kapcsolódva az augusztus 31-én kezdődő Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivállal. Új szín jelent meg az Auer Fesztivál kínálatában a tánc, az irodalom, a költészet, a leírt és az improvizált zene találkozásából. A két egyfelvonásost tartalmazó estben a zenészek, színész-táncosok a színház misztériumán keresztül világítottak rá Bartók és Ady univerzumának párhuzamaira, sorsszerűségük azonosságaira. Ady és Bartók kortársak voltak, távolról figyelték egymást, hatottak egymásra.

Az est első részében látott koreográfia inspirációja Bartók Béla műve: az 5. vonósnégyes. A kvartett szo­nátaformájú első tétele jelzi a zeneszerző megújulásának nagyszerű korszakát. A lassú második tétel Bartók legcsodálatosabb „éjszaka-zenéinek” egyike, amelyben minden csupa tűnő látomás, hallucináció, villanásnyi dallamfoszlány. A harmadik tételben a bolgár népzene sajátos, aszimmetrikus ritmikáját mutatja be a komponista. A negyedik, az Andante is lassú tétel, hangulata rokon a másodikéval, a zárótétel pedig az első párja, a finálé felidézi a nyitótétel témaanyagát és hangulatvilágát.

A művet Kováts Péter, Bendik Ágota, Nyári Gábor és Kárász András Péter kiemelkedő színvonalon szólaltatta meg, azzal együtt, hogy a néző a színpad előterében az öt táncos – Fehér László, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Gyulai-Zékány István és Widder Kristóf – által előadott, Horváth Csaba koreográfus-rendező által megálmodott világra koncentrált. A darab 2016-ban készült, azóta számtalan elismerést nyert, 2017-ben a veszprémi fesztivál fődíját. A programot beharangozó sajtótájékoztatón a rendező többek között arról beszélt, hogy óriási felfedezés számára a zene; Bartóknak remek humora van, merész, bátor, ez őt is inspirálta. Az 1934-ben keletkezett darab már a világháború hangulatát idézi, militáns, maszkulin világot hoz öniróniával, groteszk hanggal. Az egymásnak feszülő, az építészeti elemként egymáshoz kapcsolódó férfitestek robusztus erőt mutatnak, harcolnak, máskor indulatoktól fűtötten vetik bele magukat a bajviadalba.

Hatalmas, kitörni készülő erő van bennük, ez elementáris erővel hat a nézőre is. Bartók muzsikája és Horváth Csaba koreográfiája végig egyenrangú párbeszédet alkot. Viharos, katartikus élmény.

Messze nagyobb, mint a második részben látható, az Ady Endre novellái alapján szerkesztett Apró véres balladák. Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket megilletné. Az inkább anekdotikus elbeszélésekhez szokott olvasóközönség annak idején nem vette észre bennük a lélekrajz tragikus mélységét, az éles megfigyelésekből fakadó belső történeteket és a szerző színes, markáns kifejezőerejű prózai stílusát. Ady költészetéből a ballada tulajdonságai jöttek át novelláiba. Jellemző rájuk az elbeszélő próza határait is áttörő mesetömörítés, szűkszavúság, ami mégsem kelt hiányt. Horváth Csaba és a Forte Társulat ezt a szűkszavúságot bontja ki és ábrázolja saját színházi nyelvén keresztül. Gesztusokkal, mozdulatokkal emeli ki Ady humorát és éleslátását, lelki mélységeit és a korra jellemző társadalmi és szociográfiai sajátosságokat.

Az előadás Lukács Miklós cimbalomművész zenéjére épül, aki a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből egyéni és emelkedett hangzású muzsikát komponált. A színészek játéka és az élő zenei jelenlét a kortárs színház nyelvén kelti életre Ady Endrének a nagyközönség számára ismeretlen novelláit. Összművészeti produkció, kortárs színház tánccal, zenével, irodalommal.

Ezek is érdekelhetik