Folytatódott a szünet után a veszprémi könyvszalon

Várpalota helytörténeti könyveit, legújabb kiadványait mutatták be a napokban az egyik könyvesboltban.

Marton Attila

Budai László, a várpalotai Krúdy Gyula Könyvtár igazgatója, Márkusné Vörös Hajnalka és Petrovics László a könyvszalon rendezvényén

Fotó: Marton Attila/Napló

A rendezvény a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület Cserhát könyvszalon című könyvbemutató sorozatának hatodik állomása volt. Márkusné Vörös Hajnalka, az egyesület elnöke kiemelte, azért indították el a könyvszalont, hogy a megyében megjelenő helytörténeti kiadványokat bemutassák az érdeklődőknek. Hozzátette, időről időre minőségi kötetek jelennek meg, azonban ezeket gyakran a helyi közösségen kívül más nem ismerheti meg. A könyvbemutatókkal ezen igyekeznek változtatni. A programot a járvány miatt másfél éves kényszerszünet után tudták újra megtartani. Korábban a Balaton-kutatásról szóló kötetet, Alsóörs, Balatonalmádi és Balatonfüred könyvtermését, valamint a német települések kétnyelvű szakácskönyvét mutatták be. Megjegyezte, a Kölcsey Könyvesbolt nemcsak a rendezvényeknek ad otthont, hanem a helytörténeti köteteket gyűjti is, és a kiadványok megvásárolhatók náluk.

Budai László, a várpalotai Krúdy Gyula Könyvtár igazgatója, Márkusné Vörös Hajnalka és Petrovics László a könyvszalon rendezvényén Fotó: Marton Attila/Napló

Petrovics László, a Várpalotai Városszépítő és -Védő Egyesület elnöke beszélt a szervezet tevékenységéről. Az egyesület történetét bemutató kötet kapcsán elhangzott, munkájuk részeként emlékjellel jelölnek meg műemléki épületeket, gondozzák a várpalotai jeles személyek sírját, és részt vesznek a település virágosításában is. Az eseményen többek között a Várpalota utcáinak, házainak történetét ismertető kötetről, a mezőváros metamorfózisát bemutató kiadványról, az Inota régészeti és történeti örökségét bemutató olvasókönyvről, és a bányászmúltról áttekintést nyújtó kötetről is szó esett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában