Dudar

2022.01.26. 20:00

Négy közösségbe várják a csatlakozókat

Két egyesület végez a településen társadalmi munkát. Az egyik a Másként Másokért Egyesület, amely a rendezvények, a programok szervezésében, megvalósításában és finanszírozásában vállal részt.

Rimányi Zita

Fotó: dudar.hu

A másik a Dudar Községi Polgárőr Egyesület. Tagjai folyamatosan látnak el járőrözést a településen. Számíthatnak rájuk akkor is, ha a rendezvényeken kell helyszínbiztosítási, forgalomirányítási feladatokat ellátni. 

Segítő közösségként érdemes megemlíteni a Dudari Életmód Klubot. Tagjai rendszeresen szerveznek programokat, kirándulásokat, eleget tesznek más települések meghívásainak, táncolnak, énekelnek, nótáznak, művelődnek és számos kezdeményezéssel igyekeznek mindenkit arra sarkallni, hogy velük együtt gyűjtsenek életre szóló élményeket. A Dudari Énekkar szintén tevékeny, kreatív közösséget alkot. Kis létszámú csapatuk ellenére az énekkarosok lelkesen, kitartóan készülnek az ünnepekre, a fellépésekre. Bárkit szívesen lát mind a négy civil közösség, s biztatják a dudariakat, csatlakozzanak hozzájuk. 

 

– A civil szervezeteknek támogatás-igényléseik során segítséget nyújtott önkormányzatunk, hogy a pályázatírás és a projektmenedzseri feladatok ne terheljék az egyesületeket, az alapítványokat anyagilag. Két egyesület és egy alapítvány részére kilenc pályázatot készítettünk el a múlt évben, s összesen ötmillió forintot nyertek a szervezetek működésükhöz, programjaik megvalósításához. Büszkék vagyunk munkájukra, a közösségért végzett aktív tevékenységükre – mondta el Tóth Edina Kitti polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában