Beugrottak egy-egy szerepbe

2022.05.17. 16:00

Improvizációs esttel nevettették meg a közönséget a pápai színészek

A tízéves fennállásukat ünneplő négydarabos évad után az S. K. Társulat játékos, kötetlenebb esteket szervez, és ismét rögtönzéssel nevettette meg közönségét.

Laskovics Márió

Szabóné Juhász Klára játékmester feladatai nyomán Szabó Szilárd, Sz. Csepregi Ilona és Nagy Imre teremtett vicces helyzeteket a rögtönzési színjátékon

Forrás: Laskovics Márió/Napló

Az S. K. Társulat Felkészülni tilos! címmel vidám improvizációs estet rendezett múlt csütörtökön a Griff udvari pinceszínházában, mely során a Beugró című műsorhoz hasonlóan, mégis saját kezűleg megírt, majd előadott helyzetekkel, Szabóné Juhász Klára vezetésével Nagy Imre, Szabó Szilárd és Sz. Csepregi Ilona szórakoztatta a közönséget.

– Ez a második alkalom volt, de szeretnénk hagyományt teremteni, mert igazából, ami a szűkebb vagy tágabb közönségnek érdekes lehet a színészmesterségből, azt az impró mutatja meg. Hajazunk a Beugróra, ott is improvizáltak a híres színészek. Mi hasonlóképpen próbáljuk megoldani a játékmestertől kapott, előzőleg nem ismert feladatokat – mondta el Nagy Imre.

Szabóné Juhász Klára játékmestertől megtudtuk, hat-hétféle típusú feladattal készült, az internetről gyűjtve az ötleteket. Felidézte, hogy a novemberi első alkalom után a társulat tízéves fennállását ünnepelendő négy darabot – Neil Simon: Furcsa pár (női változat) és Ölelj át, Agatha Christie: Ítélet, Simon Moss: A víg özvegyember – adtak elő a városi színházban.

– Az utóbbiak újak voltak. Mivel tőlünk a közönség könnyed, vidám dolgokat szokott meg, ezért kicsit féltünk a komolyabb hangvételű darabtól, mely nem is igazán krimi a műfaj koronázatlan királynőjétől. Ugyan ebben is van gyilkosság, de nem arra, hanem a lélektani részére fektette a hangsúlyt az író. A víg özvegyember pedig egy klasszikus vérbő komédia volt helyzet- és jellemkomikumokkal. Mi nagyon élveztük és jó visszajelzéseket is kaptunk. A nézőszámunk egyre emelkedett, vélhetően a korlátozások enyhülése is közre játszott ebben, de éreztük, hogy van ránk igény – jegyezte meg Szabóné Juhász Klára, aki köszöntőjében elárulta, akadtak már olyan szituációk a színpadon, amikor szükségük volt az improvizációs készségükre. A játékok pedig hozzásegítik őket ahhoz, hogy rutinosabbak legyenek egy-egy karakter megformálásánál, jelenet színrevitelében. A járvány idején is igyekeztek ezzel elütni az időt, s hasznát vették, miközben jól szórakoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában