Ismét utcaszínház

2022.06.10. 07:00

Negyedik alkalommal rendezik meg a Bondoró Fesztivált

Pénteken indul Kapolcson a Bondoró Fesztivál, amely idén nagyot lépett a nemzetközi porond irányába, A Veszprém-Balaton 2023 EKF programjainak sorát bővítő utcaszínház- fesztivál ebben az évben júniusban minden eddiginél színesebb repertoárt mutat be, nemcsak az előadások, de az őket képviselő nemzetek tekintetében is.

Horváth Virág

Forrás: Penovác Károly/Napló

Június 10. és 12. között önfeledt karneváli hangulattal, gólyalábas és marionett-előadásokkal, újcirkuszi produkciókkal, továbbá artistákkal és óriásbábokkal, valamint koncertekkel és vásári portékákkal várják a látogatókat egy vidám, nyárindító hétvégére. Pénteken 16.30-tól az ünnepélyes felvonulás kezdetétől egészen hajnalig élvezhetjük a különleges családi fesztivál programjait.

A Bondoró Porond ez alkalommal egy valódi multinacionális színtérré változik, ahol többek között belga, olasz és spanyol előadók is játszanak majd a közönségnek. Itt lép fel az olasz Katastrofaclown (azaz Andrea Fedi), aki folyamatosan váratlan és vicces helyzetekbe sodorja a nézőket. Emellett a szintén olasz Compagnia Lannutti & Corbo gólyalábas attrakcióját, valamint a Pyròvaghi látványos tűz showját is itt köszönthetjük. Mindhárom előadás az Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően utazik a Bondoróra. Természetesen hazai utcások is bekerültek a porond nemzetközi felhozatalába: a BAB Társulat, a Bánfalvy Stúdió - TeátRum Trapptop és a Langaléta Garabonciások, továbbá a Kajárpéci Vízirevü is megjelennek egy-egy program erejéig. De lesz itt utópisztikus elképzeléseket bemutató belga műsor is, Alessandro Carocci jóvoltából, aki a Wallonie-Bruxelles International képviseletében lép fel a Bondorón. A Tűzmadarak Cirkuszcsoport idén több ízben is megjelenik ezen a helyszínen. Lesz itt Egy utca só, de feltűnik a Proper Mess is. Ez évben a Bondoró Főnixmadarát is ők készítik és mutatják be a fesztivál nyitófelvonulásán. De a már hagyományosnak számító főnixégetés keretében is ők búcsúztatják a fesztivál totemállatát a vasárnapi napon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában