Kortárs magyar irodalom

2022.07.18. 10:00

A Balaton került a Poketbe Tihanyban

A tihanyi Rege Galéria adott otthont a Fénytörésben – Kortárs magyar Balaton című kötet bemutatójának.

Juhász-Léhi István

A könyv egyik szerzője, Ugron Zsolna, Vecsei H. Miklós és a szerkesztő, Asztalos Emese

Fotó: Juhász-Léhi István/Napló

A bemutatón a Poket alapítójával, Vecsei H. Miklós színművésszel és a könyv egyik szerzőjével, Ugron Zsolnával a szerkesztő, Asztalos Emese beszélgetett. A Poket Fénytörésben – Kortárs magyar Balaton című kötete immár az 53. a sorban. A könyv születésének előzményeit Asztalos Emese elevenítette fel, eszerint néhány éve Ugron Zsolnával a Káptalantóti piacon futottak össze és kitalálták, hogy kellene egy Balaton-sorozat. Ennek tavaly jött ki az első kötete. Fő rendező elv az volt, hogy csak klasszikus szerzők kapnak, kaptak benne helyet. Most pedig arra gondoltak, hogy jöhet a kortárs magyar irodalom.

Csavar volt, hogy felkérésre írtak a szerzők a Poketnek. Az írásoknak a Balaton hívószaván kívül egy, az írók által választott tárgy ihletében készültek. Ugyanakkor mankó volt, hogy választhatak a szerzők egy tárgyat, ami ugyancsak a Balaton ihletéhez tartozik, amiből egy pop-art kiállítás született a Rege Galériában. Ez is hagyomány, azaz a kötet bemutatókat kiállítások kísérik.  

A beszélgetés vezérfonala a legek volt: mi a legrégebbi és mi a legújabb emlék?, kérdezte a moderátor. Vecsei H. Miklós elmondta, nem hisz az antológiákban, ám a novellaválogatásokat szereti. "Ez élő kötet lett, nagyon visszaadja a Balatont", fogalmazott. A kötet nem csak jó kornyom, hanem jó irodalom is.

Ugron Zsolna amit gondolt a Balatonról, azt az előző kötet előszavába beleírta, derült ki. Ezúttal igyekezett olyan emlékeket "előszedni", ami nem jelent meg, ám nem járt sikerrel. Mint mondta, hiányoznak neki a balatoni mesék. Egyébként nem kötődik szorosan  - "meseszinten - a Balatonhoz, gyermekként is érintőlegesen volt az élete része a tó. Ezért elkezdte írni saját balatoni meséit.

A végére hagytuk: a Poket a Vecsei H. Miklós ötlete alapján létrehívott zsebkönyv projekt, amelynek során zsebkönyvautomatákat helyeznek el Magyarország forgalmas helyein. Az automatákból okostelefonméretű és minőségű zsebkönyveket vásárolhatunk klasszikus és kortárs címekkel - immár Tihanyban is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában