Növendékek a testvérvárosból

2022.07.27. 11:00

Közös koncerttel zárták a várpalotai zenei tábort

Egyhetes nemzetközi zenei tábort rendeztek a közelmúltban petrozsényi és helyi növendékek részvételével a várpalotai zeneiskolában. Zárásként a fiatalok közös koncertet adtak a Thury-vár rendezvénytermében.

Szabó Péter Dániel

Petrozsényi és várpalotai növendékek léptek színpadra a Thury-várban tartott koncerten

Fotó: Szabó Péter Dániel

Huszonöt évvel ezelőtt, 1997 végén vette fel először a kapcsolatot Petrozsény városa Várpalotával, majd egy évvel később, 1998. augusztus 20-án írta alá a két település a testvérvárosi szerződést. Az elmúlt közel két és fél évtized során a két település több mint százötven közös rendezvényt szervezett, és egyre szorosabbá vált a testvérvárosi együttműködés a tanintézménynek, valamint kulturális és sportegyesületek között. 
Ilyen jól működő kapcsolat a petrozsényi és várpalotai zeneiskola együttműködése, amelynek keretében most a Zsil-völgyi város zenészei és tanárai is csatlakoztak a helyi művészetoktatási intézmény hagyományos nyári táborához. – Eredetileg két esztendővel ezelőtt tartottuk volna meg a közös tábort, ám a koronavírus-járvány miatt csúsztatnunk kellett a programot. Az eredeti tervek szerint osztrák testvérvárosunk, Wolfsberg zeneiskolásai is csatlakoztak volna a kezdeményezéshez, ám végül csak a petrozsényiek tudtak eljönni – mondta el lapunknak Borbás Károly. 
A várpalotai zeneiskola vezetőjétől megtudtuk, régi hagyomány intézményükben a nyári zenei tábor. – Elsősorban a kamarazene van az egyhetes program középpontjában. Az idei úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy a petrozsényi zongoristákkal a mi tanáraink foglalkoztak, a mieinkkel pedig a testvérvárosunkból érkezett tanárok. Délelőtt voltak a zenei órák, 12 és 13 óra között volt egy sportsávunk, amikor a gimnázium tornatermében fociztunk, floorballoztunk vagy kosárlabdáztunk. Délután pedig különböző szabad programok voltak a vendég gyerekeknek és tanároknak – tette hozzá Borbás Károly. 
A tábor zárásaként közös koncertet adtak a várpalotai és petrozsényi növendékek a Thury-várban.  A hangversenyen az egyéni produkciók mellett vegyes kamaraformációk előadásait hallhatta a zenekedvelő közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában