Önálló rendezvény lett

2022.08.15. 09:00

Érem- és fegyverbörzét tartottak Pápán

A pápai Petőfi Sándor Gimnázium adott otthont a 22. Érem- és fegyverbörzének vasárnap. Az esemény a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének pápai csoportja szervezésében valósult meg.

Polgár Bettina

Több mint száz asztalra érkezett előzetes igénylés, ami a nyári időszakban nagyon jónak mondható

Buzás Gyula, a pápai csoport titkára a Naplónak nyilatkozva elmondta, ez az esemény annyiban más, mint a klasszikus numizmatikai találkozók, hogy a militária is nagy szerepet kap. Kiemelte, az ötletet még a pápai huszártalálkozó adta, melynek kísérőprogramja volt az érem- és fegyverbörze, ami mostanra önálló rendezvénnyé nőtte ki magát.  

Rámutatott, több mint száz asztalra érkezett előzetes igénylés, ami a nyári időszakban nagyon jónak mondható. – A gyűjtők derék hadát az idősebb korosztály alkotja, de nagyon jó látni, hogy sok fiatal is érkezett, akár csak nézelődni, érdeklődni is. Sokaknak ez egy színes, érdekes rendezvény, ami elülteti a gyűjtési szenvedélyt néhányakban. Jó program ez a családoknak, a történelem iránt érdeklődő gyerekeknek is, mert ez olyan, mint egy különleges múzeum, ahol nemcsak nézelődni szabad, hanem kézbe is lehet venni a különböző tárgyakat, beszélgetni a tulajdonosokkal, illetve meg is lehet vásárolni az adott tárgyakat – fűzte hozzá Buzás Gyula.

Most is készült alkalmi pénz a rendezvényre, melynek alapját a 1920-ban kiadott ezerkoronás adja  Fotó: Polgár Bettina

 

Megtudtuk tőle, most is készült alkalmi pénz a rendezvényre, melynek alapját a 1920-ban kiadott ezerkoronás adja. Az évforduló pedig, amihez kapcsolódtak, hogy 175 éve született Mikszáth Kálmán, aki 1890-ben járt Pápán is, ennek a látogatásnak az emlékét A Noszty fiú esete Tóth Marival című regénye is őrzi. – A pápai önkormányzat emléktáblával örökítette meg ezt a Griff Hotel falán, ezt az emléktáblát és a Griff Hotelt ábrázoló régi képet tettük a pénz hátuljára, az előlapon pedig Mikszáth Kálmán szerepel. Pusztai Tamás grafikus hosszú évek óta segít nekünk ezeket a pénzeket megalkotni, ez a munkája is nagyon jól sikerült – emelte ki Buzás Gyula. Az eseményt kisárverés és tombolasorsolás is színesítette.

Címkék#érem#pápa
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában