Alibivak teszt és kuksi-sírós napok Zsófival és Mokkával

A Petőfi Szalon a színházi háttérszakmákban dolgozókat ismerteti meg a közönséggel, tizenhetedik rendezvényén a színház PR-munkatársa, Lengyel Zsófia mutatkozott be, vakvezető kutyájával, Mokkával együtt. „Mindennap bearanyozzák a társulat életét, pozitív és vidám szemléletük mindig hozza a jókedvet” – mondta el vendégeiről házigazdaként, a beszélgetés vezetőjeként Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser, aki csoda személyiségnek nevezte kollégáját. „Semmi más nem kell egy fogyatékossággal élőnek, csak az, hogy esélyt kapjon. Ha ezt megkaptuk, akkor mindenre képesek vagyunk” – hangsúlyozta Zsófi. Úgy véli, ha mindennap félne megtenni egy lépést, akkor nem haladna előre. Megtanulta, hogy merje megmutatni a gyenge oldalát is, érzéseit kimondani. 

Kiskorában diagnosztizáltak nála egy olyan szembetegséget, mely sajnos a látás folyamatos elvesztésével jár.  Gyermekként ezt úgy élte meg, hogy nem focizhatott vagy biciklizhetett, és nem azért sírt, mert fájt valamije, amikor megütötte magát, hanem mert nem látta maga előtt a dolgokat. 

Székesfehérvárról jár dolgozni Veszprémbe. Egy rehabilitációs gyógypedagógus segített neki, hogy először fehér bottal, majd Mokkával együtt megtanulja az útvonalat. Törekszik az önállóságra, egyedül él lassan hét éve, hatalmas segítség neki a kutyája, bátran el mer menni vele bárhova. „Sokszor mondják a látók, hogy mennyire látszik rajta, ahogy gondolkodik, mérlegeli a lehetőségeket, hogy merre menjen, miként kerülje ki az akadályokat. Otthon is a támaszom, ha leejtek valamit, azonnal jön, és visszaadja a kezembe” – mondta el Zsófi a Mokkával való kapcsolatáról. Csaknem három éve elválaszthatatlanok. Úgy fogalmazott: Mokka neki a szíve dobbanása, aki egy nagyon nehéz időszakban érkezett hozzá, de a kis hámjával kihúzta a mély lelkiállapotból.

Zsófi határozott, motivált, de neki is vannak olykor rossz hangulatai, ezeket az időszakokat kuksi-sírós napoknak hívja. A pódiumbeszélgetés hallgatósága pedig kipróbálhatta a tesztet, amit alibivak játéknak hív. Akik vállalkoztak rá, azoknak a szemét egy szemkötővel letakarták, úgy kellett felmenniük a pódiumra, ahol a szalonvendég tárgyakat adott a kezükbe, amiket szaglás vagy tapintás alapján kellett felismerni. Volt, akinek sikerült, de szinte mindannyian azt mondták, bizonytalannak érezték magukat és félelmetesnek tartották a szituációt, amibe kerültek.