Évforduló

2022.10.06. 14:00

Ötven év a népdalok útján - Jubileumot ünnepelt a Taliándörögdi Népdalkör

A napokban ünnepelte megalakulásának 50 évfordulóját a Taliándörögdi Népdalkör. Az elmúlt öt évtizedben a csoport számos közös élményt, fellépést és próbát tudhat maga mögött.

Tóth B. Zsuzsa

Fennállása ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Taliándörögdi Népdalkör Fotó: művelődési ház

Az ünnepség keretében nyílt meg Birinyi József hangszerkiállítása, majd a kör gálaműsorában fellépett a Csobánc Népdalkör, a Batsányi Népdalkör, akik közösen is énekeltek egy csokrot az ünnepeltekkel. Nem hiányozhatott a programból a Nyírettyű Együttes sem, a zenekarral a házigazdák sok éven keresztül dolgoztak együtt és jártak közösen fellépni. Ennek emlékére közös produkció is megszólalt a Lakodalmas csokorban. A gálaműsor programját a Batsányi Táncegyüttes zárta műsorával. Azt követően Szirtes Edina Mókus és Cserta Balázs közös koncertjét hallgathatta meg a közönség, az est táncházzal és közös ünnepléssel zárult.

A gálaműsorra meghívást kaptak az elmúlt 50 év népdalköri tagjai és vezetői is, akiket külön köszöntöttek. Minden megjelent valamikori tag a Taliándörögdi Hímzőkör által erre az alkalomra készített keszkenőt kapott ajándékba, továbbá a jelenlegi tagokat üveggyöngysorral lepték meg. A település önkormányzata szintén köszöntötte a dalkört a helyi kultúra szolgálatában nyújtott tevékenységéért, és közös kirándulást ajándékozott a csoportnak. A Taliándörögdi Népdalkör több mint 40 éves hagyományőrző, kultúra közvetítő és közösségfejlesztő hatása elsők között került be Taliándörögdi Helyi Értéktárába. Hogy létezik ez a közösség, az Rátkai Tibor egykori iskolaigazgató érdeme. Az gyűjtése a repertoárban máig meglévő „Dörögdi csokor”. Az akkori tagok közül hárman még ma is erősítik a kórust. Rátkai Tibor nyugdíjba vonulása után egy évig Soósné Ganczler Gyöngyi vette át a vezetést, őt követte Oláh Józsefné. A rendszerváltás után vette fel a csoport a Taliándörögdi Asszonykórus nevet. 1998-ban idősebb Márta István állt a csapat élére, őt Hoffner Tibor követte ideiglenesen. 1999-ben érkezett Bazsó Gabriella, akivel az első közös minősítésen sikerült megszerezni az arany elismerést. Amikor férfiak is csatlakoztak a dalosokhoz, a kör felvette a Taliándörögdi Népdalkör nevet. 2008-ban vette át a népdalkör vezetését Kocsis Zoltánné, majd Király Lajos érkezett, később Füstös Zsuzsanna. 

 

Ma 15 tagú a közösség. Nők, férfiak egyaránt énekelnek benne. A népdalkörrel kétszer is készült rádiófelvétel, 2000-ben pedig elnyerték a Veszprém Megyei Közgyűlés Pro Comitatu díját. Felléptek számos népzenei találkozón, folklórfesztiválon. Néhány közülük: Budapest, Eger, Szolnok, Kecskemét, Baja. A sepsiszentgyörgyi Szent György napok alkalmával hatalmas sikert arattak a rendezvény nagyszínpadán. A Taliándörögdi Népdalkör ruhatára 2019 tavaszán megújult, 2019 októberében pedig már szép népviseletben szerezték meg a Vass Lajos Népzenei Verseny elődöntőjében ismét az arany minősítést, mellyel együtt immáron összesen hétszer szereztek aranyat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában