Kriminális társaság

2020-ban járunk, tombol a pandémia, néhány ismerős pedig meghívást kap egy magánszigetre, sikeres barátjukhoz, hogy eltöltsenek együtt egy kellemes hétvégét. A meghívottak között van a neves detektív, Benoit Blanc (Daniel Craig) is, aki élvezi a nyaralást és az eltervezett nyomozós játékot, ám az este valóban megölnek valakit, ami teljesen felborítja az addigi idillt.
A Tőrbe ejtve egy kellemes „ki tette” kriminek bizonyult, sokaknál az év legjobbja lett, én addig nem mennék el, szerettem, hiánypótló darabnak tartom, de nem gondolom mesterműnek vagy műfajreformáló alkotásnak. Természetesen vártam az Üveghagymát is, ahogy említettem, Johnson otthon van a zsánerben, és ezt újfent bizonyítja. Aki a folytatásjelleg miatt aggódna, feleslegesen teszi, a detektíven kívül nincs semmi közös pont a két mű között. A felvezetés hosszú, de minden lépés mértanilag ki van számolva. Magára a gyilkosságra pontosan egy órát kell várni, ám közel sem unatkozunk addig. Megismerjük a díszes kompániát, amelyben van tudós, influenszer, politikus és így tovább. Mind tehetős figurák, akiket összefog a házigazda, Miles Bron (Edward Norton). Ő kvázi egy Elon Musk-karikatúra, és ezzel mindent elmondtam róla. A többiek pont annyira kidolgozottak, amennyire a cselekmény kívánja, noha tisztán látszik, hogy kinek szántak több szerepet és ki marad inkább a háttérben. Emiatt, amikor megtörténik a bűntény, már könnyedén ki lehet találni, ki a hunyó, az Üveghagyma ereje nem abban rejlik, hogy a gyilkos kiléte olyan meglepő, sokkal inkább a motivációk és a nyomozás menete az, ami pazarul működik. Johnson felhasználja a műfaj sablonjait, legyen szó a karakterekről, a félrevezetésről, a fordulatokról, ám úgy tudja kiforgatni magából ezeket a sémákat, hogy a szövevényes történet mindig meg tudjon újulni. Blanc például egyáltalán nem főszereplő. Akárcsak a Tőrbe ejtve esetében, itt is ő fedi fel a nagy megoldásokat, de újfent van egy figura, akinek átadja a stafétát, hogy maga szedje össze a kirakós darabjait. Nem biztos, hogy ez minden esetben jól működik, kellenek hozzá komplex jellemek, de szerencsére itt nem volt ezzel probléma. Amivel volt, az viszont nagyjából az utolsó 20 perc. Akadtak a végjátékban is ötletes húzások, ám a következmények itt messze nem annyira átgondoltak, mint az előtte levő szűk két órában. Ez kicsit bele­rondít az összképbe és némileg elviszi ponyvásabb irányba, de az élményen nem ront drasztikusan.
Örülök, hogy John­son visszatért a kaptafához, mert ez a franchise teljesen az övé, nincs rajta nyomás, és egy olyan műfajban lubickolhat, amiben otthon van. Még nagyon sok Tőrbe ejtve filmet el tudnék nézni tőle, remekül áll neki ez a stílus. Egyszerre reflektál a modern korra, használja fel a klasszikus paneleket és újítja meg őket. Daniel Craig láthatóan imádja a karakterét, és a többiek is szuperek, úgymint Edward Norton, Kate Hudson és Janelle Monáe. Továbbra sem gondolom, hogy John­son megreformálná a krimiket, viszont elhozott számukra egy reneszánszt, amire nagy szükségük volt mind a nézőknek, mind a zsánernek.