Négy évtizedet dolgozott a kulisszák mögött Petrik János díszlet- és kellékkészítő

A színház már gyermekként is vonzotta, az egykori egyes számú általános iskolában például társaival színielőadást készítettek. Petrik János alapszakmája szerint villamossági műszerész, és egy helyi kisiparosnál dolgozott a hatvanas években, ahol a Petőfi Színház díszleteinek egy része is készült. A teátrumhoz az után került 1970-ben, mikor az iparos csődbe ment. Ezután hosszú évekig az egyetlen díszletgyártó lakatos volt a színháznál. A műhelyben készítették el az előadásokban használt tárgyak, kellékek – például kardok, serlegek – és díszletek fémalapját. A színpadon látható díszletek több szakma – lakatosok, asztalosok, díszletfestők – összefogásával készülnek el, emellett olykor varrónők és szabók is részt vesznek a munkában. – Nagyon szerettem a munkám, mert sokrétű volt, és gyakran kellett kreatívnak lenni, hogy a díszlettervezők által megálmodott ötletekből valóság legyen – fogalmazott. Egy előadás díszlete jellemzően három-négy hét alatt készült el, azonban akkoriban egy évadban még nyolc–tíz bemutató is volt. A feszített munkamenet miatt olykor előfordult, hogy meg kellett győznie a tervezőt, változtasson eredeti elképzelésén, hogy a gyártáson egyszerűsíteni lehessen. Pályafutása során számos rendezővel dolgozott együtt – köztük Horvai Istvánnal vagy Rátonyi Róberttel –, akikkel általában könnyen szót értett: mint mondja, a művészek talán azért fogadták el, mert hozzájuk hasonlóan egyedi észjárása van.

A színházi világban sok feladat megtalálta: a hetvenes években több előadásban statisztaként lépett fel – A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadásban néptáncolt is –, és rengeteg kelléket készített. Ezeknél a legfőbb szempont az volt, hogy látványukban minél élet- és valósághűbbek legyenek, a valós méretben és formában készüljenek el. A tárgyakból, kellékekből mindig pótdarabot is készített, hogy ha újra szükség lenne rá, ne kelljen a teljes munkát elölről kezdenie. Így lehetséges, hogy otthonában ma is őriz ezek közül számosat: az egyik falról különböző korok fegyverkellékei, például kardok, géppisztolyok – AK-47 és M16-os, amelyek a Börtönmusicalhez készültek –, és más katonai felszerelések lógnak nála, mindegyikhez egy-egy történet és emlék kapcsolódik. A gránát A tizedes és a többiek című előadáshoz készült, egy díszes markolatú kardot pedig A kőszívű ember fiai című előadás vívásjelenetében használtak a színészek. Ezután egy bilincsre mutat Petrik János: ez a kellék a Vígszínház egyik előadásához készült, Darvas Iván kezéhez méretezve. Az ötletet ennél egy rendőrségi gyakorlóbilincs terveiből merítette. 

A munka mindig az eredeti tárgy feltérképezésével kezdődött: attól függően, hogy mennyire kellett kidolgoznia, egy-egy fegyverkellék elkészítése hosszú heteket vett igénybe. Ritka szakmának számít ma már az egyedi fémnyomó, országszerte talán hat–nyolc szakember dolgozik Petrik Jánoson kívül. A fémnyomás technikájába otthoni műhelyében bepillantást is engedett, amiből kiderült, hogy alaposságot, koncentrációt és bizony komoly fizikai állóképességet is igénylő munkáról van szó. Az évtizedek alatt több ezer kelléket készített, ezek között a vasalón át a rézkupákon és rézkancsókon keresztül a középkori szemüvegekig nagyon változatos tárgyak szerepelnek. Az egyik legbüszkébb a Szent Korona fémalapjára, amely máig a Várkert Bazárban látható egy kiállításon, és amelynek ötvösművészeti díszítése Molnár Éva nevéhez fűződik. Petrik János legsikerültebb kellékeiből – miután a színházi szakmák közötti hazai versenyen győzedelmeskedett a kategóriájában – egyszer Varsóban nyílt tárlata a színháztechnikai kiállításon.

A színházi szakmában elismerték tehetségét, ezt jelzi az is, hogy az évtizedek során számos színháznak – például a székesfehérvárinak, a zalaegerszeginek, a kaposvárinak és több fővárosinak – készített díszletet vagy kellékeket, ezekről fotókat is őriz. Számos különleges berendezés, tárgy látható a felvételeken: egy villanymotor hajtotta furgon a Madách Színház előadásába készült, míg egy hatalmas, szoborszerű állvány a Művészetek Palotájában tartott bemutatóra, de készített egyedi lámpákat a filmgyárba is. Különleges munka volt a Bál a Savoyban díszlete is, amelynek minden eleme vasból volt: a színpadon fémből készült állatok voltak, amelyeket kontúrszerűen készített el. Büszkén mutatja Pallasz Athéné szobrát is, amely közel három méter magas volt, és egy MÉH-telepről gyűjtötték össze az elemeit.

Petrik János a négy évtizedről rengeteg emléket és történetet őriz, ezek közül néhányat megosztott olvasóinkkal. Egy cethalászokról szóló darab szereplőinek nagyon sok sört kellett meginniuk az előadáson, ezért Horvai István rendező azt a feladatot adta neki, hogy készítsen olyan italt, amely úgy néz ki, mint a sör, de nincs benne alkohol. A megoldás végül egy narancs- és citromszörp, pezsgőpor és szódavíz keverékéből előállított lőre lett, amely az előadásban sörcsapból folyt. A Vén Európa Hotel egyik előadásán a kocsmáros irodájának tolóajtaja kimozdult a helyéről és letört, erre nem szívesen emlékszik, azt azonban már mosollyal idézi fel ugyanehhez az előadáshoz kapcsolódóan, hogyan viccelték meg az egyik színészt, aki mindig kérkedett testi erejével. Az előadásban a hotelba érkező vendégeknek egy nagy emelvényen kellett felcipelni a bőröndjüket: az egyik koffert téglával pakolták tele, ezért azt a takarásban a korábban hencegő színész meg sem tudta emelni.

Jó viszonyban volt a színészekkel, például Tánczos Tiborral – aki a lánya keresztapja volt –, Dobák Lajossal, Demjén Gyöngyvérrel, később Cserhalmi Györggyel, is: az előadások, bemutatók után rendre összeültek, és megbeszélték a tanulságokat.

Petrik János sokoldalú ember. Hosszú évtizedekig különböző együttesekben dobolt, számos egykori veszprémi zenés helyen lépett fel tánczenekarokban, otthon a mai napig játszik a dobfelszerelésén. A lánya énekesnő lett, a fia – aki több mint három évtizeden át dolgozott a színház díszletműhelyében – szintén dobol. Petrik János végül negyven év után, 2010-ben vonult nyugdíjba, azóta a Petőfi Színház örökös tagja, de büszke arra is, hogy a nyolcvanas évek végén megkapta a Veszprém megyéért érdemérem arany fokozatát. Ma már ritkán jár színházi előadásokra, mint mondja, szakmai ártalom, hogy a díszlet vagy a kellék hibáira, hiányosságaira azonnal felfigyel, és ezt nem is rejti véka alá. A munkáról azonban máig nem mondott le: Khell Csörsz vagy Horgas Péter díszlettervező ma is sokfelé dolgozik, velük megvan a kapcsolata, de Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, valamint Molnár Éva ötvösművész, díszlettervező és Székely László Kossuth-díjas díszlettervező is időről időre megkeresi egy-egy ötlettel. Ma már azonban csak olyan munkát vállal el, ami számára is kihívást, kuriózumot jelent.