Zene

2023.04.18. 15:00

Rockfesztivál és nemzetközi csellóverseny lesz Várpalotán

A májusi Rock Palota Fesztivál és az októberi X. David Popper Nemzetközi Csellóverseny is kiemelt rendezvénye a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak. Előbbi keretében olyan országos hírű zenekarok érkeznek majd Várpalotára, mint az Auróra, a Bikini, a Leander Kills vagy épp a Road.

Szabó Péter Dániel

A tavalyi sikeres koncert után idén is fellép az ingyenes Rock Palota Fesztiválon a Leander Kills Fotó: Szabó Péter Dániel

Várpalota városa kiemelt rendezvényeire mintegy 50 millió forint támogatást kapott az EKF-programból. Ebből az összegből rendezik meg idén május 12–13-án a Rock Palota Fesztivált, illetve október 10–14. között a X. David Popper Nemzetközi Csellóversenyt is – mondta el a témában tartott sajtótájékoztatón Csővári Zsófia Réka, a Thury-Vár Nonprofit Kft. szakmai vezetője 

Az elmúlt években hagyománnyá érett Rock Palota Fesztivál elsődleges célja, hogy a várpalotai és környékbeli amatőr rockzenekarok bemutatkozhassanak a nagyérdeműnek – fogalmazott a rendezvényt szervező Rock Palota Egyesület elnöke. Punk Balázs elmondta, a továbbra is ingyenesen látogatható 2023-as dzsemborira Veszprémben és környékén működő bandák is meghívást kaptak, valamint olyan országosan ismert magyar  rockzenekarok is fellép majd, amelyek a legnagyobb itthoni fesztiválok rendszeres vendégei. 

– A támogatásnak köszönhetően az idei fesztivál az eddigieknél is nagyobb szabású lesz. Egyrészt a Thury-várnál, a város központjában rendezzük meg. A vár előtti téren, illetve a hátsó bejáratnál állítjuk fel a színpadokat, közel 30 zenekar ad majd koncertet két nap alatt Várpalotán. Huszonhárom banda Várpalotáról és a térségből érkezik, de hat országosan ismert együttest is vendégül látunk. Május 12-én, pénteken az Auróra, a tavalyi sikeres koncert után visszatérő Leander Kills, valamint a Road muzsikál majd élőben, míg május 13-án, szombaton a Bikini, a Don Gatto, valamint még egy ismert együttes érkezik Várpalotára. Utóbbi kilétét május legelején fedjük majd fel – mondta el Punk Balázs. 

Punk Balázs és Csővári Zsófia Réka a várpalotai Thury-várban tartott sajtótájékoztatón Fotó: Szabó Péter Dániel

Csővári Zsófia Réka megjegyezte, a két rendezvényt magában foglaló projekt a zenei kultúra sokszínűségének bemutatására épül. Hangsúlyozta, abban próbálnak újítók lenni, hogy egy programsorozaton keresztül kapcsolják össze a rockzenét a komolyzenével. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában