Gazdag program

2023.07.16. 15:00

Szélpikniket rendeztek Tésen

Szélköltészet, örömfutás, papírsárkány-készítés, rendhagyó meteorológiai előadás és koncertek is várták az érdeklődőket az első alkalommal megrendezett Tési Szélpikniken.

Szabó Péter Dániel

Tóth Tamás, a közmédia népszerű meteorológusa a szélről tartott előadást a látogatóközpontban

Fotó: Szabó Péter Dániel/Napló

A bakonyi településen a hét közepén átadott Malomkapu Kulturális és Látogatóközpont és környéke adott otthont a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megtartott rendezvénynek, amelynek csütörtöki nyitónapján Szélköltészet címmel a Kalákából ismert zeneszerző, Gryllus Dániel és Lackfi János költő zenés-verses előadását láthatta a közönség. Utóbbi egyébként több szállal is kötődik Téshez, hiszen ő írta a szövegét a település hivatalos, Átölelt vidék című dalának, amelyet két évvel ezelőtt mutattak be. 

Másnap a látogatóközpont szomszédságában található tési szélmalmokat tekinthették meg az érdeklődők Cseszneki Ferenc szakértő idegenvezetése mellett, a legtöbb program azonban szombaton várta Tésen a látogatókat. Már reggeltől indult az örömfutás, a vállalkozó kedvűek öt, tíz, húsz és ötven kilométeres távokra nevezhettek, délelőtt pedig a HelloWood építészcsoport készített Tésre megálmodott fainstallációt. Közben papírsárkányokat is lehetett készíteni, s természetesen eregetni, hiszen a Keleti-Bakony legmagasabban fekvő településén mindig fúj valamennyire a szél, ezért is adták a rendezvénynek a szélpiknik nevet. 

Délután a közmédia népszerű meteorológusa, Tóth Tamás tartott interaktív előadást a szélről, s bepillantást engedett az időjárás-előrejelzések világába, este pedig élő koncertek várták a vendégeket a sportpályán. A legendás várpalotai banda, a Spóra nyitotta a sort, majd Udvaros Dorottya és Hrutka Róbert közös előadásának tapsolhatott a közönség. A napot és a rendezvényt Márió, a harmonikás fellépése és videódiszkó zárta a bakonyi településen

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában