2023.10.03. 18:00
Sosincs vége felvonulás
Sokak szerint a környék legnagyobb szüreti felvonulását rendezte a település a hétvégi, immár 15. Murcifesztiválon.
Sokan kíváncsiak voltak a felvonulásra
Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A kilométer hosszú menetben a jelmezesek, lovasok, táncosok, zenészek mellett a szomszédos települések büszke küldöttségei is ott mulattak. A rengeteg helybeli felvonuló mellett nyaralós, vidéki nézelődőket is ragadott magával a hangulat, így egyre hosszabb nótázó, zenélő ünneplők sora. Vonultak a falu utcáin gyalog, feldíszített kis és nagy traktorokon, lovas kocsikon, elektromos kisbuszokkal, a kisvonatnak még az elejére is felkapaszkodtak a gyerekek.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa
A mulatságban a programok sorát már pénteken délután a könyvtári diamatiné nyitotta, kiállítást nyitottak, köszöntő szólt a testvértelepülések delegációinak. Játszott a Papa Jazz Seven, Pély Barna énekelt, Dj Szasza gondoskodott a jó hangulatról. Szombaton Jacksonnal alapozhattak a mulatni vágyók, a szüreti felvonulást újbor áldás és murcikirály-választás követte. Játszott Kapuvár Fúvószenekara és fellépett Beled Város Mazsorett csoportja, Abba show, a Batsányi Táncegyüttes, Csocsesz és a Stage Pass fellépése színesítette a napot. Vasárnap kedvére főzhetett mindenki, a művelődési házban a műfajok találkozóját rendezték meg, az érdeklődők a petanque-al ismerkedhettek Farkas Balázs segítségével, majd Singh Viki énekelt.