2023.10.02. 17:00
Tükör a lelkünkhöz
Tükör címmel nyitotta meg Stadler László Dezső plébános Sütő György kiállítását szeptember 27-én a Nagy László Városi Művelődési Központban.

Sütő György kiállítását Stadler László Dezső atya nyitotta meg
Fotó: Gyarmati László
A Tapolcán élő és Hévízen egy időseket ápoló otthonban dolgozó alkotónak Ajkán a mostani az első önálló bemutatkozása, de 2018-ban az Ajka Tárlaton már találkozhattak az érdeklődők egy festményével. Köszöntőjében Stadler László Dezső megfogalmazta, hogy emberi életünkben számtalan csodával találkozhatunk, fantasztikus titkokkal, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Ilyen jelenség és csoda az ember belső világa, még inkább mindaz, amit megvalósít alkotó festőként. Néha jobban megértjük a képek világát, mint önmagunkat, mert úgy tapasztaljuk, saját belső világunk tárul fel bennük a maga teljességében. Amikor a festészet, a képi alkotás csodáját szemléljük, feltárul egy személyes, belső titok. A titok nyitja maga az alkotó, akinek a kezében az ecset mint kulcs, amely nyitja a lélek rejtett világának ajtaját. Minden emberi alkotás feltárja az alkotó belső világát, ráirányítja a figyelmet nemcsak az esztétikai szépségre, hanem azon túl az alkotás művészetére.
Sütő György az airbrush technikával alkot, amit autodidakta módon sajátított el. A kiállítás október 11-ig látogatható.