Élő hagyomány

2023.12.17. 15:08

Christkindl fest a városlődi Iglauer parkban

A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe is bekerült 2021-ben a Christkindl spiel, amelyet advent harmadik hétvégéjén az Iglauer parkban tartott programon is bemutattak azok a települések, amelyeken él a hagyomány.

Tisler Anna

A városlődi iskolásokból álló Christkindl-csoport

Fotó: Tisler Anna

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló rendezvénysorozat megnyitóján, december 16-án Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága igazgatója megfogalmazta, azért maradt fenn a hagyomány, mert a közösség tagjainak fontos, generációról generációra adják tovább. A hagyományok ápolása által a közösségek erősödnek, kifejezik identitásukat. 

Oszvald József, a városlődi német nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy a találkozó jelentős fordulópont a hagyomány megőrzésében, amely a Bakonyban és a Balaton-felvidéken ismét életre kelt. A Christkindl hagyományát 300 esztendeje hozták magukkal az őseik, és évszázadokon keresztül őrizték. 1945 után egy ideig nem gyakorolták, majd az 1980-as években ismét előkerült. Az elnök kiemelte, hogy fontos a hagyományok ápolása, megőrzése, ugyanis, ha feledésbe merül, nagyon nehéz újra feléleszteni azokat. 

A hétvégén 13 csoport mutatta be saját Christkindl-hagyományát. Az első szereplők a városlődi iskolások voltak, akik december 24-én két csoportban járják a falut, majd az éjféli misén közösen mutatják be azt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában