Kék Balaton, Vöröstó

2023.12.15. 08:00

A KultHáló nyári művésztelepének gyümölcsei a Várgalériában

Egy művésztelep sokkal több, mint az oda meghívott alkotók összessége. Az egymásra hatás, a beszélgetések és a közös gondolkodás esszenciává párolódik le, amelyből azonban tökéletesen kiérezhetők az ízek.

Hankó András

Forrás: Facebook/Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa

Fotó: Toroczkai Csaba

Ez az esszencia természetesen „földrajzilag eredetvédett”, hiszen annak karakterét alapvetően határozza meg a hely, ahol összesűrűsödött. Jelen esetben a Vázsonyi-medencében fekvő Vöröstón, amely ugyan a Balaton-felvidékhez tartozik, ám a látóhatárt észak felől már egy másik tájegység, a Déli-Bakony zárja le. A történelem viharaitól nem kímélt, egykor virágzó, azután az elnéptelenedés veszélyétől fenyegetett, valamikor németajkú falu a reneszánszát éli, ami nem kis részben Jakab Éva művelődésszervezőnek és moderntánc-mesterpedagógusnak, az Édenkert Élmény Porta tulajdonosának köszönhető. 

Ez az egykori sváb parasztház, valamint a hozzá tartozó gazdasági épületek és udvar mint KultHáló-bázis adott otthon nyáron a Bukta Imre vezette művésztelepnek és szabadegyetemnek. A Heves megyei Mezőszemerén született, ma is ott élő, Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművészt évtizedek óta foglalkoztatja a falu változása. Plasztikáin, szobrain, festményein a drámaiság mellett rendre megjelenik az irónia és a humor. Bizonyság erre a Várgalériában a napokban megnyílt, a művésztelep inspirálta alkotásokat bemutató Kék Balaton, Vöröstó című tárlaton látható műve, a Dédi a Balatonon. A szemközti falon Kopasz Tamás Egry József-parafrázisai láthatók, amelyek egészen különleges kölcsönhatásban vannak a teremben látható eredeti Egry-festménnyel. 

F. Balogh Erzsébet a zöld természeti környezetben geometrikus alakzatokat helyez el. Képein organikus rend jelenik meg, mintegy ellenpontozva korunk kaotikus képi-eszmei zűrzavarát. A következő helyiségben kiállított alkotások újabb érzékelési csatornákat nyitnak meg. Molnár Ágnes Éva rendkívül izgalmas, a vöröstói és a barnagi kálváriák ihlette Kálvária című installációja az anyaság mibenlétét kutatja. Olyan szinten megvalósítva, hogy az a világ legrangosabb modern művészeti múzeumaiban és galériáiban is megállná a helyét. 

Ugyanez igaz Krasz Ádám hang- és médiaművész analóg filmszalagra felvett, stílszerűen Werischtul–Plattensee Wanderung című multimédia-installációjára, amely Oskar Fischinger 1927-es, München-Berling Wanderung kísérleti filmetűdjének állít emléket Balaton-felvidéki helyszínek felvillantásával. Bár önállóan, kontextusából kiragadva elsőre talán mellbevágó lenne Szirtes János Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi tanár arannyal bevont kecskekoponyája, így, ebben a közegben a nagybetűs, örök rejtélyekkel teli Élethez intézett óda. Vagy az, amit a néző belelát. Itt ugyanis nincs semmiféle értelmezési kényszer. Ez (is) a lényeg.

A Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat keretében létrejött, a Művészetek Háza Dubniczay-palotában található tereiben január 14-ig látható kiállítás páratlanul különleges, a kortárs képzőművészet szerelmeseinek kihagyhatatlan csemege.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában