Ostormenet

2024.01.03. 07:00

Csergetéssel búcsúztatták az óévet Pápán

A néphagyományok szerint fontos szokás volt szilveszter napján a hangoskodás, virtuskodás. A hiedelmek szerint az ostorral való zajkeltéssel a települések utcáit, tereit tisztították meg az ártó, rossz szellemektől és gondolatoktól. Pápán a Hét Csillag Egyesület immár 14. alkalommal tartotta meg ostormenetét.

Haraszti Gábor
Az ősök előtti tisztelgés jelképe is az ostormenet 
Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Pintér Péter, az egyesület vezetője elmondta, közel másfél évtizeddel ezelőtt Vukics Ferenc kezdeményezésérnek köszönhetően sikerült ezt a már kissé elfeledett régi magyar hagyomány feltámasztani, mely szerint szilveszter napján fontos szokás volt a zajkeltés, távol tartva otthonunktól az ártó, rontó, gonosz erőket. A karikás ostorral való vonulással, virtuskodással ezt a tradíciót immár 14. éve elevenítették fel Pápán.

- Sok népnek van ostora, korbácsa, azonban karikás ostora viszont csak a magyaroknak. Régen a pásztori kultúrában nemcsak mint eszköz, hanem fegyver, spirituális tárgy is megjelent, utóbbira jó példa, hogy templomszentelésre, lakodalmakkor is használták – emelte ki Pintér Péter. - A karikás ostor fontos jelképe a magyar kultúrának. Fontosnak tartom, hogy ne csak a petárdák, tűzijátékok szóljanak szilveszterkor, hanem az ostor is, amivel elűzzük azokat a rossz dolgokat, amik 2023-ban velünk voltak. A korábbi években Magyarországon négy-öt városban is tartottak hasonló felvonulást, idén ismereteim szerint csak Pápán rendeztünk, ilyen szempontból mindenképp egyedülállónak mondható az eseményünk. Iskolánk és a pápai hagyományőrzők ezzel is szerették volna leróni tiszteletüket elődeink előtt és méltó módon búcsúztatni az óév utolsó napját.

A bemutatót három próba előzte meg, a menet a Március 15. térről indult a Fő tér irányába, ahol a szilveszteri futóversenyre készülők tapssal jutalmazták a hagyományőrzők produkcióját. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában