Kulturális bemutató

2024.05.27. 16:00

Megmutatták iskolájuk értékeit

Idén is elvarázsolták a főként szülőkből, hozzátartozókból álló közönséget a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tanulói csütörtökön az estébe nyúló kulturális bemutatójukkal.

Szijártó János

A Tamási Áron Művelődési Központban abból a tudásból adtak ízelítőt a gyerekek, amit az iskola nyújtott számukra az elmúlt egy esztendőben. A Bárdos- iskola értékmentő és értékteremtő munkája köszönt vissza a színpadon látható produkciókon keresztül. Volt ének, hangszeres szám, tánc, irodalom, néphagyomány. 

A Bárdos Lajos Általános Iskola idén is a Tamási Áron Művelődési Központban tartotta meg kulturális bemutatóját. A képen a 2. z osztály pünkösdi tánca
A Bárdos Lajos Általános Iskola idén is a Tamási Áron Művelődési Központban tartotta meg kulturális bemutatóját. A képen a 2. z osztály pünkösdi tánca
Fotó: Szijártó János / Napló

Bajner Imre igazgató köszöntője után a fúvóskvartett mutatkozott be, majd Szőllősi Zalán mondott verset. Aztán a Kicsinyek Kórusa és a Bárdos Lajos Gyermekkar következett a csengettyűsökkel együtt, valamint az 1. z osztály gyermekjátékokat bemutató tánca. Utána Petőfire emlékezve a Szeget szeggel- jelenet, Czipó Melani verse, Pünkösdölés a 2. z osztálytól, Richter Gergő szavalata, a 4. z Lehetetlen bakancslistája, négykezes Takács Szabinától és Szőke Hanna Pannától, Csáki Dániel verse, angol nyelvű jelenet, Somogyi karikázó a 4. z osztálytól, az 5. a osztály Taki-taki tánca, Szőllősi Bence szavalata, Szekerczés Lili tánca, a 6. z osztály magyarbódi karikázó tánca, a 3. z dél-dunántúli dudálás és táncprodukciója, a Király család hangszeres száma, Tarsoly Péter verse, a 6. z osztály Mi vagyunk a grund című hangszeres előadása, Acro Dance és végül a 7. z osztály charlestontánca következett a közönség örömére. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában