Egynapos focitorna

2017.12.27. 15:10

Huszonnégy órán át rúgták a bőrt a pápai sportcsarnokban

Ismét megrendezte a 24 órás teremlabdarúgó-tornáját a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a labdarúgást kedvelő csapatok, baráti közösségek számára, sportolási lehetőség biztosítása céljából a Városi Sportcsarnokban.

Haraszti Gábor

A képen a tornagyőztes vaszari együttes Fotó: Haraszti Gábor

A bajnokságra húsz csapat adta le nevezését, melyeket a szervezők négy ötös csoportba sorsoltak. A negyeddöntőben a csoportok első és második helyezettjei keresztbe játszottak, majd a győztesek az elődöntőben igyekeztek kivívni a fináléba kerülést.

Sok gólt, szép megoldásokat, látványos védéseket hozott az idei torna is, melyen a legjobb négy közé a Vaszar, a Kiliáni Ördögök, a Hárlemi Éjszakák és a Korona FC csapata tudta beverekedni ma-gát. A vaszariak és a Perutz FC jelenlegi és egykori játékosait felvonultató Hárlemi Éjszakák fantázianevű csapat egyaránt háromgólos győzelemmel kvalifikálta magát a döntőbe.

A képen a tornagyőztes vaszari együttes Fotó: Haraszti Gábor

A torna utolsó találkozóján a vaszariak kétgólos előnybe kerültek, ellenfelük pedig kis túlzással hiába egykapuzta végig a fennmaradó közel tíz percet, erejéből csak a szépítésre futotta. A tornán a Bakonyerdő Pápa kézilabdacsapatának játékosaiból álló Korona FC szerezte meg a harmadik helyet.

- Szervezőként és résztvevőként is azt tudom mondani, hogy az idei bajnokság is jól sikerült – értékelt az eredményhirdetés után Németh Máté szervező, aki egyben a győztes alakulat csapatvezetője is volt.

- Örülünk, hogy nemcsak a részvétel volt aktív, hanem sok néző is kilátogatott a sportcsarnokba, akik kiváló hangulatot teremtettek. Színvonalas torna volt, négy-öt hasonló képességű csapatot is láttam, apróságok döntöttek a végső helyezésekről. Örülök, hogy a tavalyi harmadik helyünk után idén meg tudtuk nyerni a kupát, gratulálok a csapattársaknak.

A szervezők a különdíjakról sem feledkeztek meg, a gólkirályi címet tíz találatával Bors Martin (Korona FC) vehette át, a legjobb kapus Nagy Zoltán (Hárlemi Éjszakák), míg a legjobb játékos Németh Márk (Vaszar) lett.

Végeredmény: 1. Vaszar FC, 2. Hárlemi Éjszakák, 3. Korona FC, 4. Kiliáni Ördögök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!