foci

2019.08.26. 07:00

Ezúttal egy ponttal kellett beérniük a pápaiaknak

Négy fordulót követően sem talált legyőzőre a Perutz FC, mely ezúttal igazságosnak mondható döntetlent játszott a Sárvárral.

Haraszti Gábor

Továbbra is veretlen a Pápa Fotó: Penovác Károly

Perutz FC–Sárvár FC 1-1 (1-0)

Pápa, 300 néző. V.: Juhász (Illés, Nagy). Perutz FC: Keserű – Farkas D. (Farkas B. 79), Dóczi, Császár, Böröczky – Szilágyi, Nagy T. Zsirai, Hanzl – Irmes (Kalász 82.), Szabó Zs. Edző: Lengyel Ferenc. Sárvár FC: Gőcze – Tratnyek, Pados, Kertai, Horváth – Pados, Pető (Valkovszki 20.), Kun, Németh, Faggyas (Kovács 69.), Skriba – Rajzinger (Szenczi 89.). Edző: Lazic Bojan.

A veretlen Perutz FC az NB III-as labdarúgó-bajnokság ne­gyedik fordulójában a nyeretlen Sárvárt fogadta. A pápai tréner a múlt hetihez képest két helyen változtatott, Szi­lágyi Adrián és Szabó Zsolt is ott volt a kezdőben.

Ahogy arra számítani lehetett, a hazaiak irányították a játékot, már az első percekben látható volt, hogy a Sárvár pontrúgásokra és kontrákra rendezkedik be. A meccs első lehetőségét a hazaiak dolgozták ki, a 10. percben Böröczky lapos centerezésébe Szabó Zsolt tette bele a lábát, ám Gőcze jó helyen állt és védett.

A félidő derekán büntetőhöz jutott a Pápa, Szabó beadása Valkovszki kezére pattant, amiért Juhász játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Szabó Zsolt magabiztosan a bal felsőbe vágta, 1-0.

Továbbra is veretlen a Pápa Fotó: Penovác Károly

A második félidőben a jóval motiváltabb Sárvár szabadrúgáshoz jutott, miután Rajzinger feldobta magát 17 méterre Keserű kapujától. A labda mögé Skriba Máté állt, aki a felugró sorfal alatt laposan a kapu bal sarkába lőtt, 1-1.

Három perccel később Hanzl távoli löketét tolta fölé a sárvári kapus, majd a 80. percben Hanzl tartotta fel Skribát, aki ezért megkapta második sárga lapját. Emberelőnyben a vendégek nagy erőket mozgósítottak a három pont megszerzésére, ám több találat nem esett. Összességében reálisnak mondható eredmény született, hiszen az első félidőben a Perutz, a másodikban a Sárvár játszott jobban.

Lengyel Ferenc: – Nyernünk kellett volna, mert jobb csapat vagyunk. Reális az 1-1, bár a játékvezető belenyúlt a meccsbe, amikor egy tiszta szerelést szabálytalanságnak látott, és ebből egyenlített a Sárvár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában