Mezei Futó Liga

2019.10.29. 07:00

Félezren versenyeztek Balácán

Ehhez hasonlóra még nem volt példa: a balácai római kori villagazdaság kéthektáros területén rendezték meg a Mezei Futó Magyar Liga második fordulóját. A csodás környezetben közel félezer futó versenyzett a legkisebbektől a felnőttekig.

B. Virág Rita

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött Balácán, a római kori villagazdaságban, a Villa Romanaban bonyolítja le a hagyományos mezei futó versenyét, amely a Magyar Liga második fordulója is volt egyben. Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője lapunknak elárulta, Nemesvámos eddig is remek házigazdája volt a mezei futásnak, ám szerettek volna a településen új helyszínt keresni a programnak.

– Már nem is tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, de azonnal lecsaptunk rá, ráébredtünk, hogy Baláca csodálatos helyszíne lesz az eseménynek. A Magyar Nemzeti Múzeum is mellénk állt és engedélyezte a verseny megszervezését. A törekvésünk az, hogy az atlétikát, a sportot és a kultúrát összekapcsoljuk, ez a viadal később az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as programba is beilleszkedhet – magyarázta a klubvezető.

Németh Attila hozzátette, hogy a Nemzeti Múzeumnak köszönhetően a résztvevők, akik az ország minden szegletéből érkeztek az eseményre, ingyenes tárlatvezetéssel tekinthették meg a romokat, a villagazdaságot. A szombati versenyre közel félezer futó nevezett. Az időjárás kegyeibe fogadta a sportolókat és a nézőket is, hiszen napfényes, kellemes melegben bonyolították le az eseményt. A szervezők technikás, éles fordítókkal nehezített pályát jelöltek ki, ám mivel szárazság volt, ezért a kanyarok egyáltalán nem jelentettek balesetveszélyt.

Magával ragadó hangulata volt a viadalnak, ahogy az őszi ezer színben pompázó háttérben a kétezer éves romokat kerülgették a sportolók, de átfutottak a Villa Romana területén található hídon és több csodaszép lugason is.

Veszprémet a VEDAC mellett a Sportolj Velünk SE képviselte. A megyeszékhely atlétáit dicséret illeti, hiszen remek eredményeket értek el. Az ifiknél mind a fiúknál, mind a lányoknál SVSE-s siker született, Tóth Márton és Varga Gréta nyert.

A serdülőknél a VEDAC-os Honti Marcell szerzett ezüst­érmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában