eredményes időszakot zártak

2020.05.25. 18:16

Újra edzenek az Ajkai Óriások

Május 18-án kezdték újra az edzéseket, egyelőre hetente két alkalommal gyakorolnak az Ajkai Óriások jégkorongozói. Az U8-as korosztály kivételével mindenkinek megkezdődött a felkészülés a következő szezonra, tudtuk meg Becze Zoltán szakmai vezetőtől.

Tisler Anna

A város hokisai eredményes időszakot zártak

Fotó: Györkös József

Az elmúlt két hónapban is edzettek a gyerekek, az online felületen küldött gyakorlatok segítségével próbálták a fizikai állapotukat szinten tartani. Júliusig száraz edzésekkel készülnek az Ajkai Óriások, augusztusban már a jégen gyakorolhatnak.

A március közepén kihirdetett veszélyhelyzet után a Magyar Jégkorong Szövetség felfüggesztette, később befejezettnek tekintette a szezont. A 2019–2020-as versenyszezonból hátralevő egy hónap minden hétvégéjén pályára léptek volna a korosztályos csapatok. A legidősebb, U14-es korcsoport idei eredményei alapján jól látszik a fejlődés, a csapat a középmezőny első felében végzett.

A város hokisai eredményes időszakot zártak Fotó: Györkös József

A még bajnoki rendszerben szereplő U12-es korosztály is eredményes évet zárt.

Az U8-as és U10-es korosztályok tornarendszerben versenyeznek.

Az egyesület fiataljai számos hazai és egy nemzetközi tornán vettek részt az elmúlt szezonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!