tollaslabda

2020.09.22. 11:00

Horváth Csanád megvédte bajnoki címét

Közel három hónap kihagyás után magyar bajnoki címekkel tértek vissza a versenyzés vérkeringésébe a Kilián DSE tollaslabdázói.

Haraszti Gábor

Horváth Csanád a dobogó tetején áll, az U15-ös korosztályban szerzett magyar bajnoki címet

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Márciusban a Kilián DSE versenyzői gőzerővel készültek a diákolimpia országos döntőjére, illetve a korosztályos magyar bajnokságokra, ám ezek a koronavírus-járvány miatt kivétel nélkül elmaradtak. Az intézmények bezárását követően az edzések programját is át kellett alakítani, hiszen teremben edzéslehetőségük nem volt. A tavasszal leállt sport­események sora a nyár folyamán újraéledni látszott, hiszen a sportági szakszövetségek jelentős része újraindította versenyrendszerét, így történt ez a tollaslabdázóknál is.

– A legjobb versenyzőinknek önállóan elvégezhető, kondicionális képességeik fejlesztését elősegítő, egyéni edzésprogramot adtunk, amelyet a fiatalok legnagyobb része teljes mértékben elvégzett, szerintem ilyen jó fizikális állapotban soha nem voltak, persze hiányzott a labdás gyakorlás, amelyet két és fél hónap kihagyás után tudtunk programba állítani egy nem oktatási célra használt egypályás terem bérlésével – mondta Horváth Attila, az egyesület edzője. – A pécsi Multi Alarm Sportegyesület a Magyar Tollaslabda-szövetségen keresztül felajánlotta a saját sportcentrumát valamennyi hazai sportegyesület versenyzője részére, amivel mi is éltünk, így a nyár jelentős részét ott töltöttük. Nagyon köszönjük a pécsi edzőknek a nem pécsi játékosokkal való törődést, a rájuk fordított energiát, példátlan sportszerű felajánlás volt tökéletes kivitelezéssel. Sokat tanultam, a gyerekek pedig sokat fejlődtek a nyár folyamán.

A nyár elején ismertté vált, hogy a korosztályos magyar bajnokságokat a Magyar Tollaslabda-szövetség mindenképpen szeretné a nyár végén megrendezni. Az erre való felkészülést segítették a szövetség által szervezett pécsi és ceglédi válogatott-edzőtáborok. A sportolók a versenyek izgalmait az U11-, U15- és U19-esek számára kiírt magyar bajnokságon érezhették újra, ahova összesen öt pápai tollaslabdázót neveztek.

– A legfiatalabbak korosztályában a lányok között Szabó Sára indult – folytatta Horváth Attila. – Sára a bajnoki cím védőjeként érkezett a versenyre, és esélyeshez méltó szerepléssel megnyerte a versenyt, és ismét magyar bajnok lett.

Az U15-ös korosztályban a lányok között Geiger Míra a főtáblán kiesett, Nagy Eszter és Szabó Zsófi az elődöntőig szépen menetelt, de ott egyikük sem bírt a két pécsi riválissal, így bronzérmet szereztek. Párosban Geiger Míra a ceglédi Tóth Kingával ötödik helyen végzett, míg a Nagy Eszter, Szabó Zsófi kettős biztató játékkal egészen a döntőig menetelt, ahol egy pécsi duó izgalmas meccsen föléjük kerekedett.

A fiúk között Horváth Csanád párosban a győri színekben játszó Nusser Ádámmal megnyerte a versenyt, így a 2020. évben ők a versenyszám magyar bajnokai. Csanád az egyes versenyszámban kísérletet tett a duplázásra. Nagyon magabiztos játékkal, esélyeshez méltó nyugalommal, ugyanakkor nagyon szerényen játszott. Minden mérkőzését játszmavesztés nélkül nyerve szerezte meg a bajnoki címet.

Horváth Csanád a dobogó tetején áll, az U15-ös korosztályban szerzett magyar bajnoki címet
Fotó: Haraszti Gábor/Napló

Az U19-es korosztályban Csanád egyesben a legjobb nyolcig jutott, a Nagy Eszter, Szabó Zsófi kettős az első helyen kiemelt párossal találkozott, akiktől vereséget szenvedtek, és befejeződött számukra a küzdelem.

Horváth Attila főleg a lánypárostól látott játék miatt nem volt maradéktalanul elégedett; mint mondta, a látottak alapján teljesen érthetetlen, hogy a labdamenetek között hogyan képesek ekkora hullámzásokat produkálni.

– Nem a második hely a probléma, azonban ha azt látjuk, hogy az egyes labdamenetekben gyönyörűen játsszák a tanult, gyakorolt elemeket, majd a következő öt pontot úgy veszítik el, mintha sohasem játszották volna még ezt a sportágat, akkor nehéz elégedettnek lenni – értékelt az edző.

A pápai tollaslabdázók közül öten legközelebb az U13-as és U17-es korosztály magyar bajnokságán vesznek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!