A THW Kiel idén egyszer már kikapott hazai közönsége előtt

2020.10.28. 06:59

A hét rangadója következik a Bajnokok Ligájában: a Kiel ellen küzdenek a veszprémiek

Négy kulcsjátékosa – Rodrigo Corrales, Lékai Máté, Kentin Mahé és Blaz Blagotinsek – nélkül utazott a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-rangadóra a Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapata.

B. Virág Rita

Tavaly a Veszprém Arénában a THW Kiel 37-31-re nyert Nenadicsék ellen

Fotó: Penovác Károly/Napló

A bakonyiak múlt heti, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése elmaradt, igaz, akkor a katalánok miatt, ugyanis náluk is felütötte fejét a koronavírus. Ezt követően azonban a bakonyiak is kénytelenek voltak halasztást kérni a Magyar Kézilabda Szövetségtől, ugyanis a kötelező Covid-tesztek többeknél pozitív eredményt hoztak. Mint kiderült, Rodrigo Corrales volt az első fertőzött, később pedig Lékai Máté, Kentin Mahé és Blaz Blagotinsek is karanténba került.

A Veszprém mindvégig bízott benne, hogy amennyiben a hétfői, újabb vizsgálatok megfelelő eredménnyel zárulnak, akkor a két negatív teszt­tel rendelkező játékosokkal és stábtagokkal el tud utazni a BL következő csoportmeccsére, a THW Kielhez. Végül hétfőn este kiderült, nem találtak újabb fertőzöttet a csapatban, így a magyar delegáció útnak tudott indulni kedden.

A huszonegyszeres német bajnok, a THW Kiel elleni találkozót akár európai örök rangadónak is nevezhetnénk, hiszen az elmúlt évtizedekben már húsz alkalommal csapott össze a két fél. Ráadásul a mérleg eléggé kiegyenlített, hiszen tízszer a német, tízszer pedig a magyar együttes nyert. A legutóbbi két derbi azonban a Kiel sikerét hozta: a tavalyi kiírásban szintén a csoportban hozta össze a sors a két gigászt, s akkor előbb 37-31-re, majd 29-28-ra nyert a THW.

Tavaly a Veszprém Arénában a THW Kiel 37-31-re nyert Nenadicsék ellen

Ez David Davis mestert is eléggé felpaprikázta, mert a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, a tavalyi két vereség után idén mindenképpen nyerni akar ellenük, s az sem érdekli, hogy Kielben vagy hazai pályán.

– Fejben már régóta arra készülök, hogy találkozzunk velük és legyőzzük őket. Igaz, most a Covid miatt elveszítettünk egy hetet a felkészülésből, és a lendületünk is alábbhagyott érthető okokból, azonban a csapat lenyűgö­zően játszott az elmúlt három hónapban, és továbbra is töretlenül hiszünk abban, hogy megverhetjük a Kielt – fogalmazott a szakvezető a klub hivatalos oldalán.

A németek is kiemelt figyelmet fordítanak az összecsapásra, külön kiemelték, hogy a Veszprém huszonkét mérkőzés óta veretlen a szezonban. Szerintük külön motivációval érkezik a két korábbi kieli játékos, Rasmus Lauge és Rogerio Moraes.

A németek sem tudnak teljes kerettel kiállni a mai mérkőzésre: Nikola Bylik keresztszalag-szakadás miatt, Sven Ehrig combizomszakadás miatt hiányzik majd, de Steffen Weinhold sem tud pályára lépni, ő agyrázkódást szenvedett.

Ott lesz viszont a Paris Saint Germaintől érkezett norvég Sander Sagosen, akit a nemzetközi átigazolási piac az évad legnagyobb fogásának tart. Fontos megjegyezni, hogy a B csoportban a Veszprém még mindig hibátlan, míg a Kiel három siker mellett egyszer kikapott, ráadásul hazai környezetben 35-27-es vereséget szenvedett a Nantes-tól.

A találkozó szerdán 18.45-kor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!