Takács Dávid nem adta fel az álmait

Tavaly hallottam a hírt, hogy Dávid beteg lett. Akkor a Napló akadályversenyén találkoztunk, széles mosollyal köszöntött, betegségéről csupán a kopaszsága, az arcszőr­zetének hiánya árulkodott. Kicsit félve léptem oda hozzá, hiszen az ember kíváncsi, szerettem volna megérdeklődni, hogy van, mégsem tudhattam, a másik mennyire hajlandó kommunikálni, beszélgetni az átélt negatív élményekről.

Dávid az első perctől fogva nyitott volt, és megegyeztünk, amikor jobbra fordulnak a dolgok, akkor elmeséli, mi történt vele, már csak azért is, hogy férfi társai okuljanak, tanuljanak belőle.

Eltelt majdnem egy év. Csodaszép napsütéses napon találkoztunk, a Betekints-völgyben sétálgattunk. Külsején már nyoma sem volt a kemoterápia hatásainak.

– Most utólag azt mondom, a betegség végig bennem volt. Szerintem a futásomon is ez ütközött ki – jelentette ki. És hogy mire utalt Dávid?

– Jellemző volt rám, hogy 700 méterig világszínvonalon tudtam teljesíteni, ám az utolsó 100, 50 méter mindig kicsúszott a kezemből. Ilyenkor görcsössé vált a futásom, hátradőltem, és darabossá vált a mozgásom. Úgy gondolom, ez a szétcsúszás, szétesés már a betegség előjele volt. Nem tudom ugyanis másképp magyarázni – mondta.

A 35 éves Dávid edzőjével, Tóthné Stupián Anikóval többféle edzésmódszert ki­próbált, már speciálisan készültek a hajrára, és bár hosszú időn át sikerült a magyar élvonalban szerepelnie, de a komolyabb nemzetközi sikerek terén hiányérzet maradt benne.

Pedig sok magyar atléta szívesen cserélne vele, hiszen tizenhétszeres magyar bajnok, junior-Európa-bajnoki negyedik helyezett, a párizsi ­EYOF-on (ifjúsági európai olimpia) ezüstérmet szerzett, sőt a 2007-es birminghami fedett pályás Európa-bajnokságon hatodik helyen ért célba. Ez utóbbit tekinti pályája legnagyobb sikerének is.

S bár a 2007–09-es években többször is sikerült megjavítani egyéni legjobbját (800 méteren 1:47.56), valami mindig közbejött, ami miatt szerinte a nemzetközi porondon nem sikerült nagyot alkotnia. Az egyik ilyen váratlan momentum az volt, hogy egyszer csak az edzések után barna színűvé vált a vizelete. Orvostól orvosig járt, akik megállapították, hogy izomfehérje került a vizeletébe, magyarán saját izmait kezdte el lebontani. A jelenséget nem tudta az eset­leges túlterheléshez kötni, könnyebb és nehéz edzések után egyaránt jelentkezett. Dávid most úgy véli, hogy már ez is a hererák egyik jele volt.

Közben Dávid már a civil életre is készült, a profi sportot háttérbe szorítva elvégezte a Testnevelési Egyetem testnevelő–edző szakát, és Tóthné Stupián Anikó mellett edzősködni kezdett, emellett erőnléti trénerként dolgozott több helyi klubnál is, és amatőr futóklubot is vezetett.

Aztán egy napon dudort érzett az egyik heréjében, és néhány napos hezitálás után orvoshoz fordult. Úgy fogalmazott, szerencséje volt, mert a koronavírus-járvány miatti első lezárás előtt még megvizsgálták, ultrahangra küldték, és gyorsan meg is operálták, eltávolították az egyik heréjét.

– Azzal biztattak, hogy a here egy zárt rendszer, és mivel időben kapták el, ezért nagy valószínűséggel megúszom a kemoterápiát, és gyorsan fel is épülök. Azonban ekkor jött a feketeleves. A CT-vizsgálat kimutatta, hogy a bal vese alsó részén nyirokcsomó-duzzanat található, amely az áttét egyik formája. Két nap múlva már az Országos Onkológiai Intézetben feküdtem, és csepegett az infúzió.

Háromszor ötnapos kezelést kapott, amelynek következményeként elvesztette a haját, az arcszőrzetét és a szemöldökét is. A többi kellemetlen mellékhatás azonban nem jelentkezett, jó étvágya maradt – öt kilót fel is szedett –, és nem volt hányingere, rosszullét, gyengeség sem vett rajta erőt. Próbált fitt maradni, habár futni nem tudott, viszont sokat, 40-50 kilométeres távokat kerékpározott a barátaival.

– Mindenki nagyon megijedt a környezetemben, főleg a szüleim, de sem ők, sem Anikó, sem mások nem mutatták ki ezt felém. Bevallom, nem félek a haláltól, nem éreztem, hogy meglegyintett volna a szele. Végig pozitív voltam és vagyok, manapság, az orvostudomány fejlődésével, már jó eséllyel gyógyítják meg a hozzám hasonlókat. Eszembe sem jutott, hogy ez a betegség akár rosszul is végződhet – fogalmazott.

Dávid arról is beszélt, mivel páros szerv a here, ezért gyermeke is lehet a későbbiekben. Kiemelte, egyáltalán nem ciki erről beszélni, és minden fiúnak, férfinak azt ajánlja, ne féljen megvizsgálni, kivizsgáltatni magát, hiszen jó eséllyel meggyógyul mindenki, aki időben orvoshoz fordul. Kérte, hogy írjam le: bárkinek szívesen segít, aki hasonló cipőben jár, ha tanácsra, információra vagy csak egy jó szóra lenne szüksége. Épp a minap kereste meg egy fiatalember, aki aggódott, nem tudta, mire számítson. Dávid örömmel segített.

– Hivatalosan még nem vonultam vissza, bár már inkább csak a csapatversenyeken, váltókon segítettem a klubot. Most, hogy jól vagyok, folytatni akarom a futást. Szeretném azt a hiányérzetet, ami még bennem van, feloldani. Masters kategóriában próbálnék szerencsét. A célom, hogy valamelyik szenior-világversenyen dobogóra állhassak – avatott be.

Elmesélte azt is, a műtét óta a barnavizelet-problémája is megoldódott, elmúlt, nyoma sincs a kellemetlenségnek, így bátran mer tréningezni.

Arra a kérdésre, hogy szerinte összefüggésben lehet-e a lelki okokkal egy ilyen betegség kialakulása, egyértelműen igennel válaszolt. Dávid azt mondta, magánéleti problémák gyötörték, új egyesületbe, a Sportolj Velünk SE-be igazolt Tóthné Stupián Anikóval, ráadásul erőnléti edzőként is munkahelyet kellett váltania, a Veszprém Pannon SE-nél dolgozik azóta is. Szerinte ezek a kisebb-nagyobb lelki traumák mind hozzájárultak a betegség kialakulásához.

Amikor elárultam neki, hogy szívfacsaró, drámai beszélgetésre számítottam, miközben csak nyelem majd a könnyeimet, Dávid csak nevetett. Szerinte ugyanis még nincs itt a drámázás ideje. Helyette vidámság, egészség, boldogság van. Egyetértettünk.