Bajnokként, megerősödve tért haza Németországból Novothny Soma

Novothny Soma a legmagasabban jegyzett magyar támadók egyike, ezért fura, hogy sosem volt felnőttválogatott, de még csak kerettag sem. Erről is megkérdeztük a veszprémi származású és nevelésű futballistát, aki tavaly igazolt a Vfl Bochum csapatához, a német második vonalba – amely Európa egyik legerősebb bajnoksága –, idén pedig aranyérmesként tért haza.

– Amikor szeptemberben Bochumba kerültem, azonnal szembesültem vele, hogy remek helyen vagyok. Nagy, komoly történelemmel rendelkező klub, profi körülmények. Meg is jegyeztem, hogy itt igazából futballistának érezheti magát az ember – nyilatkozta a Naplónak Novothny Soma, aki korábban Olaszországban és Dél-Koreában játszott, itthon pedig az Újpest FC és a Diósgyőri VTK labdarúgója volt.

A VfL Bochum nagy múltú egyesület, de 11 éve nem szerepelt az első osztályban. Azóta próbált feljutni a Bundesligába az aktuális csapat, de valami mindig hiányzott. Idén viszont nem, a Ruhr-vidékiek 21 győzelemmel, négy döntetlennel és kilenc vereséggel teljesítették a szezont és lettek elsők. Novothny Soma 14 mérkőzésen kapott szerepet, 300 percet játszott és két gólt szerzett. Természetesen több játék­időt is el tudott volna képzelni magának, ám a Bochumnál még a meccskeretbe kerülésért is ádáz volt küzdelem, így összességében nem elégedetlen.

– Kiváló játékosokkal dolgozhattam együtt, a keret­ben sokaknak van német első osztályú vagy Bajnokok Ligája-múltjuk, többen válogatottak. Az edzéseken igazi élet-halál harc van, szerencsére viszonylag gyorsan sikerült felvennem a ritmust, ám amikor télen hívott a Diósgyőr, igent mondtam. Azért, mert a miskolciak konkrétan engem akartak, azt éreztem, hogy ott fontos tagja lehetek a csapatnak.

Bochumban pedig nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna. A németek azonban nem engedtek el, azt mondták, mindenképpen kellek, maradjak. Ez, bevallom, jólesett. A csapattársak is biztattak, hogy dolgozzak tovább, éreztették, hogy kedvelnek és tisztelnek. Az együttes meghatározó egyéniségei jöttek oda hozzám, és azt mondták, hogy szeretnek velem játszani, folytassuk, ez pedig nagyszerű érzés volt.

És folytatták is, méghozzá sikeresen. Amikor a Bochum bebiztosította az aranyérmet és a feljutást, hatalmas ünneplés kezdődött. A játékosok nem tudtak együtt örülni a szurkolókkal a koronavírus-korlátozások miatt (Németországban a stadionok is végig üresek voltak az elmúlt idényben), de a drukkerek azért utcára vonultak, az utolsó idegenbeli meccs előtt például ezrek köszöntötték a busszal útnak induló bochumi futballistákat.

A 26 éves magyar csatár németországi karrierje tehát nem indult egyszerűen, nemcsak fizikailag kellett nagyot küzdenie, hanem komoly mentális erőre is szüksége volt.

– Az elején tényleg nehéz volt. Mindig rossz, ha nem játszol. Szerencsére nem voltam egyedül, a párom, Rella ott volt velem, a családom és a menedzserem, Vörösbaranyi József is sokat segített itthonról, illetve, ahogy említettem, a csapattársaim végig mellettem voltak. Mindig akadt egy-egy jó élmény, amely további erőt adott, amely továbbvitt. A körülmények kiválóak, az iram pedig óriási. Először rendkívül elfáradtam, hozzá kellett szoknom, de sikerült, és aztán nagyon jól éreztem magam.

A nyári szünet június 28-ig tart, addig a futballisták pihenőidejüket töltik, persze senki sem áll le teljesen. Soma például veszprémi nevelőklubja, a VFC USE U19-es csapatának gyakorlásait látogatja, az edző Farkas László, a gyerekkori barát és egykori csapattárs.

– Nagyon jól érzem magam a fiatalokkal, visszajönnek a régi érzések, a gyerekkori élmények, az őszinte foci hangulata. Most még nem gondolok bele, mi lesz ősszel, nem élem bele magam. Élő szerződésem van, számítanak rám Bochumban a Bundesligában is, ám az elmúlt években megtanultam, hogy szeptember 1-jéig (akkor jár le az átigazolási időszak – a szerző) semmi sem biztos.

Somát a felnőttválogatottról is kérdeztük, van-e hiány­érzete az elmaradt meghívóval kapcsolatban.

– Arra nem számíthattam, hogy az Eb-csapatba bekerülök, hiszen keveset játszottam. Hiányérzetem persze van, 2018-ban, amikor magyar kupát nyertünk az Újpesttel, a bajnokságban bronzérmesek lettünk, én pedig 17 NB I.-es gólig jutottam, reméltem, hogy lehetőséget kapok a nemzeti együttesben. Nem így lett, de dolgozom tovább, és meglátjuk, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy több szempontból is kemény szezon áll mögöttem, kicsit pihennem kell a következő előtt.