2021.07.08. 10:00
Nevezési rekord született a Balaton-átevezésen
A szombati Red Bull Balaton-átevezésre idén több mint 3500 nevezés érkezett. A lelkes versenyzők ezúttal a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonalon teljesíthetik a nyolc kilométeres távot.

Tavaly több mint kétezren eveztek Fotó: MTI
Az előző évben Fonyódon megrendezett eseményt, amely a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, a nagy érdeklődés miatt új helyszínre kellett költöztetni, és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) döntése Zamárdira esett. A város polgármestere bízik abban, hogy jó házigazdái lesznek a versenynek, és a jövőben szeretnék egy egész hétvégés sportprogrammá bővíteni. Idén egy főszponzor is csatlakozott a támogatók mellé, így nagy szintet léphet az átevezés, és számos újdonsággal is előrukkolnak a szervezők.
A zamárdi szabadstrandról induló résztvevők 9 és 14 óra között rajtolhatnak majd el a kihíváson, amelynek szintideje két óra, és a nyolc kilométer megtétele után, Tihany érintésével, ugyanoda térnek vissza. Az átevezésen emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel (kajak, kenu), csónakkal, SUP-pal, sárkányhajóval lehet részt venni. A Balaton-átevezés szintideje kettő óra, ezért a szervezők külön felhívták a figyelmet arra, hogy aki várhatóan ennél lassabban teljesíti a távot, időben rajtoljon el, mert az evezőfolyosót 16 óráig el kell majd hagyni. Újdonság, hogy az előző évekhez képest a mostani átevezésen minden befutó érmet kap, így kézzel fogható emlékük is lesz az eseményről.
A tavalyi évhez hasonlóan, várhatóan idén is sokan teszik meg a távot SUP-on, azaz állódeszkán, ami jó bemelegítés lesz számukra a szeptember 9–12. között tervezett 2021-es balatonfüredi SUP-világbajnokságra, ahol profi és amatőr versenyzők is elindulhatnak merev, és felfújható deszkás kategóriákban.

Fotó: MTI
A hatályos rendelet értelmében a rendezvényre belépéskor be kell mutatni a védettségi igazolványt, vagy védőoltást igazoló applikációigazolást, vagy az érvényes versenyzési engedélyt, a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány kíséretében.
A szervezők nagyon bíznak benne, hogy szombaton kegyes lesz hozzájuk az időjárás és evezőt ragadhatnak a sportág szerelmesei. Az indulók között a sportág klasszisai, olimpiai és világbajnokok is megtalálhatók lesznek, mint például Szabó Gabriella és Dombi Rudolf, de rajthoz áll Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben