felkészülési mérkőzések

2021.08.10. 22:00

Kézilabdadömping ezen a héten

Mindhárom Veszprém megyei első osztályú kézilabda-együttes pályára lép felkészülési mérkőzésen ezen a héten.

Rónai Tamás

A Telekom Veszprém együttese előző vasárnap edzőtáborba utazott Győrbe, amely péntekig tart, majd egy nappal később edzőmérkőzésen találkoznak a Balatonfüreddel. Az összecsapás szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a balatonfüredi szabadidő központban, amely ingyenes, de csak védettségi igazolvánnyal tekinthető meg. A Balatonfüredre ezt megelőzően is barátságos mérkőzés vár, ugyanis szerdán 17 órai kezdettel Csurgón szerepelnek György László tanítványai. A Veszprém KKFT szintén szerdán, a Nové Veselí ellen lép pályára Csehországban fél héttől, majd ugyanitt péntektől vasárnapig egy nemzetközi tornán vesz részt. Tombor Csaba gárdája a hat csapatot felvonultató tornán a „B” jelű csoportba került, a cseh Koprivnice és a szlovák Bratislava társaságában. Az „A” trióban az NB I. újonca, a NEKA mellett a cseh Nové Veselí és a Brno kapott helyet. A helyosztókat majd vasárnap rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!