Sok videót megnéztek a két szlovénról

2023.07.26. 09:19

Egyelőre óvatosak az álmok Füreden

Három új embert kell beépítenie a szakvezetésnek a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapatánál, de a sérülésből visszatért játékosokkal is sok munka van. A nyári felkészülés elkezdődött, az együttes pénteken játssza első edzőmeccsét.

A képen György László szakvezető (középen), jobbra segítője, Imre Vilmos, balra Bene Tamás ügyvezető Fotó: BKSE

Az előző idényt az ötödik helyen zárta az élvonalban a Balatonfüredi KSE, ami kiváló eredménynek számít, főként, ha hozzávesszük, hogy a nemzetközi porondon is terhelést kapó gárda komoly sérüléshullámmal küszködött hosszú hónapokig.

Az egyesületnél bíznak benne, hogy a pechszéria nem ismétlődik meg. A keret két szlovén légióssal - Tadej Kljun (jobbátlövő), Domen Sikosek Pelko (beállós) - és egy magyar fiatallal – Kovács Bence (balszélső) bővült, négyen - Ág Bálint, Határ Péter, Vajda Huba és Tóth Mihály – távoztak, többen pedig sérülésből, hosszabb kihagyás után térnek vissza.

Megszokhattuk, a kiváló utánpótlásbázissal rendelkező, stabil BKSE-nél mindig magasak a célok, de György László vezetőedző nem szeret nagyokat mondani, hangsúlyozza, hogy sok munka vár rájuk azon az úton, amelyet szeretnének bejárni.

- Mindenkit arra intek, hogy óvatos legyen a vágyaiban. Ne mondjunk nagyokat. Nekünk az a célunk jelen pillanatban, hogy csapatot építsünk. Egy csapatnak az az igazi erőssége, ha meg tudja tartani a játékosait. Visszakanyarodnék a tavalyi évhez. Akkor nekünk két meghatározó klasszisunk távozott Tatabányára. Nem pusztán újakat kellett beépíteni, hanem új játékstílust is ki kellett alakítani. Most inkább az a feladatunk, hogy az újakat beépítsük ebbe a stílusba. Illetve a hosszú sérülés után visszatért játékosokat visszahozzuk a sportformájukba – nyilatkozta a fürediek internetes oldalának György László, aki segítőjével, Imre Vilmossal együtt Király G. Istvánnal beszélgetett.

- Ha veszünk egy papírt és felírjuk a posztokat és a neveket, akkor minden helyre van két közel azonos tudású játékosunk. Ez agy jó alap az eredményességhez, de ehhez össze kell építeni a tavalyi menetelés résztvevőit az újakkal és a sérülésből visszatértekkel. Ez egy folyamat és nekünk csapatot, csapat kohéziót kell építenünk. Lesz dolgunk, mindenképpen bizakodóak vagyunk, de úgy gondolom nagyon fontos, hogy ne legyenek irreális elvárásaink az újakkal kapcsolatban. – fogalmazott a szakvezető.

A két új légióssal kapcsolatban Imre Vilmos elárulta, hogy: „Elég sok videót megnéztünk róluk, reméljük, hogy jól döntöttünk. Ugye a hármas védő pozíciója az mindig kulcs egy csapatnak az életében. Azt szoktuk mondani, hogy két/három játékos nem elég ide, lehetőleg négy kell. Bízunk benne, hogy meg tudjuk majd oldani. Hozzáállásukról mindenféleképpen pozitív az első kép. Már az erőfelmérés is az volt a nyár elején és most is azt gondolom. A két játékost mindenféleképpen posztra szerettük volna igazolni. Annyi a különbség a tavalyi meg az idei szezon között, hogy most megvan a csapat szerkezete, a csapat játéka, amibe ezt a két játékost be kell építeni.”

Ami az edzőmeccseket illeti, a BKSE először, július 28-án (16.00) Komlóra látogat, augusztus 4-én (17.00) a Dabast fogadja, másnap (16.00) pedig Csurgóra utazik. Az egyesület ezt követően hazai megmérettetést szervez: a Hotel Vinifera Wine & Spa nemzetközi kézilabdatornán négy csapat vesz részt. A fürediek augusztus 10-én (19.00) a szlovén Trimo Trebnje ellen lépnek pályára, a másik ágon osztrák-magyar párharc lesz, aznap 17 órai kezdettel HSG Xentis Barnbach-Köflach – Ferencváros meccset rendeznek. A győztesen augusztus 11-én, 18 órakor vívják a finálét, a vesztesek 16 órakor találkoznak a bronzmeccsen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!