Kosárlabda

2023.07.17. 15:49

Fiatal tehetségekkel felvértezve

Mondhatni kialakult az ősszel az NB I/B zöld csoportban szereplő Veszprém Kosárlabda Klub játékoskerete. Az együttes fiatal tehetségekkel folytatja tovább az útját, ennek megfelelően 23 év lesz az átlagéletkoruk, beleértve a szakmai stábjukat is.

Király Ferenc

A veszprémiek idén kiestek a második vonalból Archív fotó: Pesthy Márton

Mint arról már beszámoltunk: a bakonyiak nemrég kiestek az NB I/B piros csoportból, nem tudtak élni a lehetőségeikkel, miként az alsóházi rájátszásban sem kapaszkodtak bele az utolsó szalmaszálba. Pénzügyi szempontból is nehéz szezonjuk volt, de már nem néznek hátra, csak előre, ráadásul a harmadosztályban sokkal több sikerélményben lehet részük. A csapat élére néhány hete nevezték ki a skót vezetőedzőt, Alex Geddest, akinek a segítője Naményi Márk lesz. Ők egy roppant fiatal, de nagy potenciállal bíró gárdával vágnak neki a következő idénynek. A keretben a csapatkapitány Szabó Péter, illetve Madár András és Szeifert Zalán képviseli majd a rutint, mellettük Birkás András, Nika Ratiani és Végh Mátyás is marad a királynék városában. Ami a távozókat illeti, Orgona Gergő a piros csoportos ceglédiek sportolója lett, viszont Promise Udomezue jövője még bizonytalan: a 18 éves bedobó szeretné kipróbálni magát a hazai élvonalban. Mint megtudtuk: ha így alakul, a lehetősége elé a veszprémiek nem gördítenek akadályt.

A VKK a holt idényben öt fiatalt szerződtetett: a 22 éves center Fábián Szabolcsot (212 centi, 103 kiló) Debrecenből, a 21 éves, veszprémi nevelésű és négyes poszton használható Takács Eriket (200/88), aki korábban Székesfehérvárott és Kecskeméten is pattogtatott, a 20 éves, Szombathelyről indult, hármas-négyes poszton bevethető Varga Gergőt (192/82) pedig Oroszlányból. A 19 éves szerb, a magát otthonosan szintén a hármas-négyes poszton érző Todor Prodanovic (197/94), a Nemzeti Kosárlabda Akadémiától, míg a 18 éves középjátékos, Nikoloz Berdzenasvili (206 centi) Georgiából érkezik. Információnk szerint az új csapat vállán nincs az a teher, hogy nyomban vissza kellene jutniuk a második vonalba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!