Íjászat

2023.07.10. 09:37

Kilenc évesen lett országos bajnok az alsóörsiek versenyzője

Mindössze másfél éve íjászkodik, de máris országos bajnoki címmel büszkélkedhet az alsóörsiek kilenc esztendős versenyzője.

Horváth Gábor
Szűcs Hunor nemrég Balatonfüred Diáksportjáért kitüntetést kapott Fotó: családi

Az Alsóörsi Sport Egyesület Íjász Szakosztálya évek óta nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésre. A klubnál természetesen büszkék rá, hogy az eredmények igazolják azt, hogy jó úton járnak. A mindössze kilenc éves Szűcs Hunor példája kiválóan mutatja, hogy a befektetett energia megtérül.

Szűcs Hunor, a balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola tanulója mindössze másfél éve íjászkodik, de máris kiváló eredményeket, többek között egy országos bajnoki címet tudhat magáénak. A fiatal versenyző 2022-ben a Suli Íjász Bajnokságon (SÍB), a kvalifikációban harmadik helyet szerzett, a döntőben negyedik lett. Terepíjászatban, majd a 3D versenyen is elsőként végzett. Idén februárban az IFAA Országos Bajnokságon aranyérmet nyert, áprilisban a SÍB-kvalifikációban harmadik, a következő fordulóban első hely jutott neki, majd a SÍB májusi döntőjében a negyedik pozíciót szerezte meg. Kiváló teljesítményéért Balatonfüred Diáksportjáért kitüntetést kapott. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!