Imreh László

2023.10.14. 18:49

Az örökifjú veszprémi vívó nem áll le: most világbajnoki ezüstöt szerzett az Európa-bajnok

Imreh László Amerikában, a veterán vívó világbajnokságon lépett pástra, és csak egy ember tudta megállítani. Igaz, ő épp a döntőben.

Veol.hu

Imreh László

Forrás: hunfencing.hu

A Magyar Vívó Szövetség számolt be róla, hogy a Floridában, Daytona Beach-en zajló a veterán vívó-világbajnokságon a veszprémi Imreh László ezüstérmet nyert a férfi párbajtőrözők +70-es kategóriájában. Mint írták, a „nem veteránok” országos bajnokságán is rendszeresen részt vevő, tőrben és párbajtőrben egyaránt versenyző vívó egy 10:9-es asszóval nyitott a vb 32-es tábláján, ám ettől kezdve csak simább győzelmekkel jutott el a döntőig, ahol ausztrál ellenféltől szenvedett vereséget. 

A Veszprémi Egyetemi Sportclub versenyzője szeptemberben a fővárosban, nemzetközi mezőnyben is pástra lépett, és a verseny legeredményesebb vívója lett. Mindhárom fegyvernemben, kardban, tőrben és párbajtőrben is dobogóra állhatott. Kardban második, tőrben harmadik, párbajtőrben, amiben tavasszal Európa-bajnokságot nyert, az első helyen végzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!