A lövészetnek sem fordít hátat Gazdig Olivér

Ha valaki, ő akkor aztán nem unatkozik, fontos is számára a jó időbeosztás. Gazdig Olivér sportlövőként pompás mutatókra képes – ősszel egyéniben és csapatával is országos bajnok lett –, van tehát érzéke a sportághoz, ám ennél is többre vihetné a lőállásban, ha mindennapjait nem a másokon való segítés vezérelné. 

Történetünket nem kezdhetjük ama felütéssel, hogy az alma nem esett messze a fájától, ugyanis Olivér édesapja vármegyeszékhelyünk futballéletében nem szorul különösebb bemutatásra, jó kis spíler volt, viszont a gyermeke egykoron hiába rúgta szorgosan a labdát, idővel kiderült: kellő tehetség híján nem arathat a családfőhöz hasonló babérokat a zöld gyepen. A fiú ellenben szeretett időzni a bakonybéli nagypapájánál, aki gyakran vadászott, és néha elvitte magával a 12-13 éves unokát, akit aztán megfertőzött a fegyverek szeretete. Ha úgy tetszik, innentől egyenes út vezetett a veszprémi lőtérig, ahol, ha nem is rózsás körülmények várták, de az ott űzött sportág tiszteletre és önfegyelemre nevelte. A Crime Box SE-ben Maár Attila vette védőszárnyai alá, a szakember segítségével fejlesztették a koncentrációját, elsajátította például a helyes légzést, mert a lövészet speciális felkészültséget igényel, lényeges a mentális és a fizikai állapot egyaránt. – Az elején csak légfegyvert vettem a kezembe, majd a pisztolyt is kipróbáltam, de mert az nem ment olyan jól, maradt a puska – jegyzi meg Olivér, aki a fejlődése és a jobb feltételek miatt később a komáromiakhoz igazolt, ahol idővel dicséretes eredményekre lett képes. A sikerek lendületet és önbizalmat adtak neki a folytatáshoz.

Az új állomáshelyén technikailag is szintet lépett, a közös gyakorlások és versenyek pedig abban is segítették, hogy a társaival összeszokjon. Remek, nemzetközi szinten is jegyzett sportolókkal lőhetett együtt, így nem eshetett abba a hibába, hogy elkényelmesedjen. Hét éve került fel a sportág hazai térképére, először ifjú mester, majd bronz-, ezüst- és aranyjelvényes versenyző lett, a sor harmad-, másod- és első osztályú minősítéssel folytatódott, aztán az ifjúsági és junior korosztályt „kinőve”, a felnőtteknél mesteri titulussal jutalmazták. A feltörekvő ígéret megállta a helyét, a puskás szakág egyik legjobbja lett, akitől idővel hovatovább elvárták a minél jobb szereplést. Ez másoknál nehézséget is okozhat, ám esetében nem így történt. Talán stresszhelyzetben élesedett ki leginkább a figyelme, a higgadtsága azt mutatta, hogy a szorgalma és a ritmusérzéke mellett fejben is rendben van. 

– Hazai szinten valóban jó paraméterekkel bírtam, ám ahhoz, hogy az országhatárainkon túl is labdába rúgjak, szinte éjjel-nappal tréningeznem kellett volna. A sportághoz van affinitásom, kitartásom, a gyakorlásokra mindig szívesen mentem, de nem voltam olyan fanatikus, mint a társaim, akik nálamnál sokkal több időt töltöttek a lőtéren. Nekem megfelelt a heti három-négy edzés is – vallja be, amivel mintha arra is utalna, hogy már egészen fiatalon gondolt a jövőjére. Vagyis szó sincs arról, hogy hiányérzete lenne az esetlegesen még fényesebb sportpályafutása miatt, mert szinte minden úgy alakult számára, ahogy azt eltervezte. Így is sok dicsőségre lehet büszke, edzője, Kisvárdai István vigyázó tekintetétől kísérve mindenütt próbálta a lehető legtöbbet kihozni magából. Elégedett lehet a bajnoki címei, a rangos viadalokon begyűjtött helyezései okán – amit a komáromi Erődök Városa Sportlövész Egyesület színeiben, főként fekvő helyzetű 50 méteres puska, illetve 10 méteres légpuska számban könyvelhetett el.

Fordíthatnánk úgy is, hogy valami rendre hiányzott a kiugró sportsikerekhez, aminek hátterében a tanulás áll, az „akadályozta meg” abban, hogy a fegyverek világában még többre vigye. Már a Lovassy gimnázium diákjaként jeles érdemjegyek sorakoztak az értesítőjében, és középiskolai tanulmányi versenyeken is bizonyította rátermettségét. Az érettségijét követően sokat vacillált azon, miszerint jogi, vagy orvosi pályára menjen, aztán egy ismerőse rávette, hogy próbáljon szerencsét a mentőknél. Egy alapkiképzés után szakképzetlen mentőápoló lett, és mint elárulja: megtetszett neki a munka. 

– Mindig azt éreztem, hogy segíteni szeretnék az embereken. Magyarán azért is választottam ezt a pályát, hogy életet menthessek, betegeket gyógyíthassak, kezelhessek. Mentőápolóként néha megrázó élményekkel szembesül az ember, de mindegyik szituációban bennem van a vágy, hogy közös helytállással jobbá tehetjük mások életét – teszi hozzá a fővárosi, kihívásokkal teli hétköznapjaira gondolva, majd szavaiból kiderül: izgalmas hivatás ez, néha olyan, mint egy adrenalinlöket, aminek részeként vannak felkavaró esetek, traumák, de ezen” holtpontokon” mára szerencsére könnyen átlendül, azokon nem kattog napokig. Olivérről itt is megállapítást nyert, hogy jó csapatjátékos, megbízható, képes gyors döntéseket hozni, precíz és felelősségteljes, és ami a legfontosabb: elkötelezett az életmentés iránt. A területen már eddig is értékes tapasztalatokat gyűjtött. Ám nem csupán az emberek állapotának stabilizálását tartja jelentőségteljesnek, mivel a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karára is jár, ahol jelenleg harmadéves és a kardiológia irányába szakosodott. Mint értésemre adja, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán fantasztikus szakmai közeggel és szemlélettel találkozhat. Komoly szakemberek, nemzetközi szaktekintélyek mellett lehet, akik teret engednek, hogy minél több szakirányú tudás birtokába kerülhessen. 

– Az intézmény több mint egy hagyományos kórház, idehaza a szakterület egyik csúcsintézménye, széles körű diagnosztikus kapacitással rendelkezik és speciális eszközös terápiás beavatkozások elvégzésére is alkalmas – meséli. Nem vitás, ez a pálya is sok sikerélményt tartogathat a fiatalember számára. Közben azt is megtudom, hogy hétfőtől péntekig a fővárosban tartózkodik, a tanulmányok és a mentőzés odaköti, néha ott is eljár lőni, de a sportolásnak leginkább hétvégén, Veszprémben és Komáromba átruccanva hódol. Nem mondja ki, de ez fizikálisan és szellemileg is nagy megterhelést jelent neki, nem csoda, hogy a napjai végére alaposan elfárad.

Mint az eddig papírra vetett gondolatokból is kirajzolódik, Olivér életében fontos szerepet játszik a tanulás, reméli is, hogy majd a vizsgáit sikerrel abszolválja. Az iskolapadban is igyekszik megfelelni az elvárásainak, miközben leszögezi: a lövészetnek sem óhajt hátat fordítani. A tanulás és a mentőzés mellett a sportba is megfelelő mennyiségű energiát fektetne. 

– Jó lenne, ha a lövészet minél tovább kísérné az utamat. Jó érzés megnyerni egy seregszemlét, de fejlődni mindig lehet, úgy a többiek méltó ellenfelévé válhatok– árulja el, azt pedig már mi tesszük hozzá: számára a siker azt jelenti, hogy minden helyzetben a legjobbját akarja nyújtani. Legyen szó lőtéren, mentőkocsiban, vagy idővel műtőasztalnál végzett cselekedetről.