Kikapcsolódás egy jó közösségben

2024.01.04. 11:44

Profi röplabdás lány igazol a szigligeti petanque-csapatba

A Balatonfüreden élő Berkó Lili profi szinten űzi a röplabdát, tagja a magyar válogatottnak, ám emellett nagyon szereti a francia eredetű petanque-ot is. Ennek legnyilvánvalóbb jele, hogy a Petanque Szigliget–Balaton SE együtteséhez igazol, hogy a röplabda mellett ebben a sportban is próbára tegye magát.

Szijártó János

Berkó Lili az év utánpótlás teremröplabdázója lett a hölgyeknél a Magyar Röplabda Szövetségnél, ám ezenkívül, levezetésként a petanque-ot is kipróbálná

Forrás: Magyar Röplabda Szövetség

– A petanque-kal egy barátnőm révén ismerkedtem meg, akinek az édesanyja a szigligeti csapat vezetője. Magát a francia eredetű golyós játékot persze már korábban is kipróbáltam, de szakosztályi keretek között most lesz rá lehetőségem először. A profi, illetve válogatott szinten űzött röplabda mellett számomra a petanque a szórakozást, a kikapcsolódást és a jó közösséget jelenti elsősorban. A napokban találkoztam Havasi Ritával, a Pétanque Szigliget–Balaton SE vezetőjével az igazolás és a jövő évi versenyek egyeztetése céljából. Azt még nem tudom, hogy pontosan mikor lesz az első versenyem, de már nagyon várom – mondta Lili minapi találkozásunk alkalmával.

Berkó Lili, a kedves, szerény, ám kifejezetten tehetséges sportoló jelenleg a balatonfüredi csapatban röplabdázik, előtte a fővárosban játszott három évet, illetve korábban szülővárosában, Székesfehérváron. Élsportoló, a röplabdát hatéves korában kezdte. Élete ehhez igazodva meglehetősen szabályozott, jelenleg napi két edzésen vesz részt, igazából a sportnak él. A röplabda-utánpótlásválogatott stabil tagja volt, és bár még most ifjúsági korú versenyző, már a felnőttválogatottat is megjárta. Nem véletlenül és nem érdemtelenül.

– 2022-ben már volt alkalmam belelátni a felnőttválogatott munkájába, ugyanis együtt edzőtáboroztam a csapattal, s tavaly már pályára is léphettem az együttessel, nem is akárhol: az Európa-bajnokságon bizonyíthattam, hogy van helyem a csapatban. Hatalmas élmény volt Magyarország színeiben játszani, s mindent megteszek azért, hogy a jövőben is aktív részese lehessek hasonló nagy megmérettetéseknek – tudtam meg Lilitől.

Az ifjú tehetség egyébként a sport mellett felsőfokú tanulmányait végzi, jogot tanul a Károli Gáspár Református Egyetemen, ugyanis a jövőben ügyvéd szeretne lenni. De addig azért még a sportban is bizonyítani akar, s erre minden lehetősége megvan, a balatonfüredi egyesület nagyon jó alapot szolgáltat ehhez.

– A röplabdával hatéves koromban ismerkedtem meg közelről, persze eleinte csak nézőként. Amikor az általános iskola első osztályát kezdtem, a szüleim nem engedték, hogy egyedül menjek haza, ezért mindig meg kellett várnom a nővéremet, aki akkor már röplabdázott. Azonnal megtetszett ez a sport, s rövid idő múltán már én is a pályán találtam magam. Azóta fiatal korom ellenére hosszú utat jártam be, sőt komoly sérülésem is volt, mégis úgy gondolom, hogy akkor, hatévesen életem legjobb döntését hoztam meg. Nagyon sok sikerélményt, hazai és külföldi utazást hozott számomra, ahogy ezt a balatonfüredi lehetőséget is. Szeretek itt élni, jó a nyugodt környezet, a Balaton, a csodálatos táj, az emberek pedig kedvesek. A csapatban is családias a légkör, s ha mindezt összevetem, akár hosszú távon is Balatonfüreden maradnék – tette hozzá Lili, aki rövidesen egy másik sportágban, a petanque-ban is megmutathatja tudását, bizonyíthatja tehetségét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!