Három év kihagyás után

2024.03.20. 09:47

Visszatér a legendás Balaton-kerülő verseny

Három év szünet után idén ismét megrendezik a Balaton Szupermaratont, amely a hagyományok szerint Siófokról rajtol.

Horváth Gábor

Csütörtökön délelőtt, 10.45-kor indul a népszerű futóverseny, amelynek résztvevői négy nap alatt kerülik meg a Balatont. Az első táv 48 kilométer hosszú, Siófoktól Fonyódig tart. A második szakaszt, pénteken Fonyód és Szigliget között teljesítik a futók, 53 kilométert megtéve. A folytatásban Badacsony-Balatonfüred (szombat, 43 km) és Balatonfüred-Siófok (vasárnap, 51 km) távokat rendeznek. Az utolsó napon reggel kilenc órakor a Vitorlás térről rajtolnak a résztvevők.

A közel 200 km hosszú távot természetesen nemcsak egyénileg lehet teljesíteni, párok, illetve három- vagy négyfős csapatok is nekivágnak a megmérettetésnek.

Az esemény több betétszámmal is rendelkezik, több versenyt tartanak, van lehetőség a szombati-vasárnapi részt lefutni, a napi távokat teljesíteni egyénileg, párban vagy váltóban, emellett maraton, félmaraton és 15 kilométeres viadal is szerepel a programban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!