2010.12.18. 07:28
A tigrisünk visszavág
Az is kisebb csoda, ha egy magyar film megéli a második részt, a harmadik pedig igazi csoda. Kivéve, ha az Üvegtigrisről van szó, merthogy Rudolf Péter klasszikusa sok más folytatástól eltérően nem pukkadt ki az első etap után, s a második film közönségsikere is előrevetítette a folytatás lehetőségét.
Így hát újfent megkaptuk karácsonyra a megállás nélkül ökörködő társaságot. A társaságot, akiknek ezúttal nem a megszokott helyszínen, a lakókocsi büfé kietlen környezetében kell bizonyítaniuk, hanem nemzetünk fővárosában parádéznak. A sztori szerint ugyanis Lali (Rudolf Péter) besokall, elköt egy menő kocsit, beújít egy szexis nőt és nekiindul. Amiből persze nem lesz semmi. Mármint a nőből, de a véletlenek neki dolgoznak, így azért csurran-cseppen valami esetlen főhősünknek. Közben a nagy csapat is elindul, mert a barátság szent, s a szívük mélyén nagyon aggódnak Laliért. És bár nagyon nem passzolnak bele ebbe a környezetbe, mégis jól áll nekik Budapest.
A film alapvetően Lali és Sanyi nagy utazása, vagyis a kisemberek hatalmas kalandja egy olyan világban, amilyet mindannyian elfogadnánk. Pénz, nők/pasik, csillogás. Mindemellett az igazi ízt az adja, hogy a karakterek semmit sem változtak az elmúlt két epizódhoz képest. Nincs itt kérem jellemfejlődés meg nagy szavak. És éppen ezt szeretjük annyira az Üvegtigrisben. Meg azt, hogy őszinte és nincs túlbonyolítva. Az egyszerű, nem túl szofisztikált büféssrác, akarva-akaratlan jól megszívatja a nagymellényű pestieket, a felső-középréteg tipikus tagjait, s bár se pénze nem lesz több, se nője, de legalább szerzett magának pár ellenséget meg egy jó napot.
