Világzene, keresztutak

Lazán változik a formáció, csütörtökön este a Pannon Egyetemen a vajdasági Balsa Pesikannal (hegedű, tambura) és a veszprémi Franczia Dániellel (kanna, darabuka) muzsikált. A magyar népzene ősi elemeit ötvözik balkáni ritmusokkal és keleti zenei hagyományokkal. Eredeti népzenét, valamint markáns átdolgozást egyaránt játszanak, de az utóbbi igazán a jellemző Bakos Árpádra, aki vérbeli színházi zeneszerzőként szereti a drámai elemek felé kifeszíteni a témát. De a bölcsész, a filosz érdeklődése is benne van, ahogyan a valóban gyönyörű, szikár, régi dalszövegeket kiválasztja és előadja. Csütörtökön este történetesen a közönség soraiban ülő egykori esztétikatanárának, Bányai Jánosnak (Újvidéki Egyetem, magyar tanszék) és régi egyetemi cimborájának, Ladányi Istvánnak is énekelt, aki ma már a Pannon Egyetemen tanít.

Az egymásra találás élményéből születik ez a zene. Talány, hogy szólhat Bakos Árpád énekében egyszerre ennyi öröm és szomorúság. "Nagyon szomorú lesz - mondta ő maga is, felkonferálva az egyik számot -, de felnőtteknek szól, nekik meg már úgyis mindegy" - viccelődött a gyerekhallgatóságot megszólítva. Ám ő maga sem nevetett rajta. Nyers férfimunka, mégis érzelmes. Banális témák, de ezúttal lehet, mert a Vajdasági napok záró rendezvényéről van szó, összeszorul miattuk a gyomor, szorít a szív. Bennünk is zúg a Balkán ősi magyar időkkel keveredve. A ráadásra teljesen felszabadult hegedűs révén elszabadul, megtelik humorral, finom gesztusokkal.

Itt kezdődhetett volna igazán a buli.