Kinizsi ezúttal csatát vesztett

Alig hiszik a többiek is, annak a Szentgál határában lévő 17 hektáros erdőnek a tulajdonosai, akik egyszer csak (pontosan 2002. május 18-án) bírósági idézést kaptak, amiben alperesként arról értesítették őket, hogy a felperes, Pataki Gyula József kérésére meg akarják szüntetni a tulajdonközösségüket, illetve "az alperes tulajdonát képező tulajdoni illetőséget adják át a felperes tulajdonába".
 
A hajdani tulajdonosok közül (17-en voltak kezdetben) most kettővel beszélgetek, dr. Nagy Istvánnal és Dezső Sándornéval, Eszter nénivel. A régi mészégetőig még kocsival jutunk el, ettől kezdve gyalogolunk az erdőrészig, ami néhány éve még az övék volt, de most már nem, jogerős bírósági ítélettel, akaratuk ellenére került ki a tulajdonukból. A hajdani mészégető hatalmas kéménye, az üzem romjai és a körülötte létesült kis ipartelep még most is létezik, emberek élnek itt. A házak körül sok az aprójószág, az egyik épület mellé két kecskét is kikötöttek. Szép állatok, ősi magyar fajta képviselői lehetnek, hosszú, csavaros szarvval, mint a rackajuh. Abban a kis körben, ameddig a levert cölöphöz erősített kötél engedi, legelik a friss tavaszi füvet. Jól láthatóan nem a kötél - a fogságuk - zavarja őket, hanem mi, az idegenek. A kecskebak fejét leszegve, hatalmas szarvával fenyegetően öklelve próbál elűzni, miközben fotózom.
 
A mészégető telep segít megérteni a helyzetet, miért tört ki a háborúság a mellette lévő erdőterületért. Azért itt épült fel hajdan - a két háború között-, mert közvetlen közelében a földfelszínen bányászták a mészkövet, amit itt helyben dolgoztak fel, majd innen is szállították tovább vasúton, hiszen Szentgálnak még ma is itt a vasútállomása.
 
A rendszerváltás után a téesz megszűntével a régi tulajdonosok kárpótlásként földet kaptak, 17-en a mészégető melletti 17 hektáros erdőrészt. Ahogy az elő van írva, létre is hoztak rá egy erdőbirtokosságot, Kinizsi néven. Ekkor még fogalmuk sem volt róla, hogy a területben nem az erdő az igazi érték, hanem az ásvány, ami alatta van. A hajdan bányászott mészkő közelében építőipari díszítőkövet tartalmaz a föld, olyan mennyiségben, amelyet érdemes kibányászni, és amely iránt jelentős a kereslet itthon és szerte a világban.
 
Két kísérőmmel egészen addig ballagunk az erdőben, amíg a lábunk alatt meg nem látjuk a fehér színű, igen kemény követ. - Hát ez az, ami már nem a miénk, azaz igazából sohasem volt a miénk, mert ma már tudjuk, a föld mélyének kincse mindig az államé, de ha a földünket nem veszik el erőszakkal, akkor vagy a mostaninál sokkal nagyobb árat kaphattunk volna érte, vagy mi bányásztattuk volna ki - kocogtatja egymáshoz a szinte fémes hangot kiadó kődarabokat Nagy István.

A történet szálait is ő bontja ki, Eszter néni leginkább bólogat hozzá, illetve néha megtoldja egy-egy felháborodott vagy sajnálkozó megjegyzéssel. A Budapesten élő Nagy István - akinek a kettejük közti párbeszédben is a Pista bácsi titulus jár ki, noha nagyjából egyidősek lehetnek - tulajdonképpen a szentgáli születésű feleségét képviseli az ügyben és perben - annál is inkább, merthogy jogi doktorátussal rendelkezik, noha ez irányú végzettségét soha életében nem használta, szakvizsgát sem tett. (Az elvesztett pereket nézve pedig talán nem ártott volna némi jogászi furfang és gyakorlat, főleg, hogy a másik oldalt egy félelmetes hírű veszprémi ügyvéd, illetve az irodája képviselte.)
 
2001 áprilisában a veszprémi Gourmandia étteremben összehívták a Kinizsi erdőbirtokosság tagjait, ahol Pataki Gyula felajánlotta nekik, hogy ő, illetve az általa alapított Homokpart Kft. megvásárolná a tulajdonukban lévő erdőterületet, mert ott bányásztatni akar. Öten kijelentették, hogy nem adják el és nem járulnak hozzá a bányatelekké alakításhoz sem. Ennek elle-nére a bányatelekké alakítás hamarosan megtörtént, a bányászattal járó erdőterületi igénybevételhez az Állami Erdészeti Szolgálat Veszprémi Igazgatóságának igazgatója elvi hozzájárulást adott. Vaspöri Ferenc leírta, a tör- vény ezt a hozzájárulást tulajdonosi nyilatkozathoz nem köti. A dokumentumban az is szerepelt, hogy az erdészeti szolgálat hozzájárul "a területet borító erdő termelésből való kivonásához" is.
 
Pataki Gyuláról senki nem tudja, honnét került elő. Annyit tudnak róla, amennyit elmondott magáról, hogy sokáig Kanadában élt, ott is bányászattal foglalkozott. A Gourmandiában tartott összejövetelt követően Szentgálon, Varga Bálintéknál is volt egy megbeszélés a tulajdonukhoz ragaszkodók és Pataki Gyula között. Megegyezni ezúttal sem tudtak, ezért itt a vevő már keményebb hangot ütött meg: kijelentette, bármit tesznek, ő akkor is bányát nyit a területen, ebben megakadályozni nem tudják. Ezt akkor nem hitték el neki, sőt, a hamarosan bekövetkező különös eseményekre sem gondolt még egyikük sem. Egy év elteltével, 2002 májusában kapták kézhez a bevezetőben már jelzett bírósági idézést, amiből megtudhattak, Pataki Gyula nem tréfált. Sőt! A periratokból derült ki számukra, hogy Pataki Gyula már társtulajdonos! Hárman az eredeti tulajdonosok közül neki ajándékozták tulajdonrészüket - nem eladták, hanem odaajándékozták egy idegennek!

Ez volt az egyetlen jogi formula ahhoz, hogy úgy jusson be külső ember a Kinizsi erdőbirtokosságba, hogy azt a többiek ne akadályozhassák meg. Ha ugyanis egy tag el akarja adni tulajdonrészét, a törvény szerint a többieket elővételi jog illeti meg. Ez az ajándékozásnál viszont nem áll fenn. Természetesen a Varga Bálint bácsi köré tömörült társaság biztos volt benne, hogy színlelt szerződésről van szó, ezért rendőrségi feljelentést tettek. Itt Varga Bálint jegyzőkönyvbe mondta, hogy az egyik "ajándékozó" telefonon közölte vele, Pataki Gyula mindegyüknek fizetett a földért. A másik "ajándékozó" pedig így vallott: ő már csak a fenti ajándékozási szerződéseket követően 'értékesítetteş a tulajdonát képező erdőterületet Pataki Gyula részére. További tény még, hogy mindhárom ajándékozási szerződésen pontosan ugyanaz a dátum szerepel, 2001. 11. 23. A vizsgáló hatóságnak ez sem volt gyanús körülmény, sőt, azzal zárul a jegyzőkönyv, hogy a nyomozás során nem sikerült olyan személyi vagy tárgyi bizonyítékot beszerezni, amely kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy Pataki Gyula bűncselekményt követett el. Azaz a rendőrhatóság az ajándékozást valósnak fogadta el.
 
A döntést természetesen megfellebbezték a megyei ügyészségen - a fellebbezésüket elutasították. Azóta sem értik sem ezt a döntést, sem az eredeti határozatot hozó veszprémi rendőrkapitányságét sem. És ezzel nincsenek egyedül, mert e sorok írója is értetlenül áll mindkét döntés előtt, hiszen egyáltalán nem életszerű az ajándékozás. De az egyre bonyolódó ügyben még több különös döntés is született.

Mindenesetre a Pataki Gyula által ellenük indított első bírósági pert Nagy István vezényletével megnyerték. Szabatos mondatokban indokolta meg ítéletét a Veszprém Városi Bíróság bírája: Felperes a közös tulajdon megszüntetésére irányuló jogát visszaélésszerűen gyakorolta... Az ilyen igény elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül ...az az iránymutatás, hogy a bíróságnak a megosztás jogának visszaélésszerű, a többi tulajdonostárs méltányos érdekeit súlyosan sértő gyakorlata ellen védelmet kell nyújtani.
 
Nagy István és társai a per folyamán viszontkeresettel is éltek, a Pataki Gyula tulajdonába került rész "magukhoz vonását kérték" - azaz ők is ki akarták zárni a "közéjük furakodott tulajdonostársat"-, de ezt a bíróság elutasította. A felperes fellebbezett, és 2005 júniusában a Veszprém Megyei Bíróság az I. fokú bíróság döntését megváltoztatta, megszüntette a közös tulajdont úgy, hogy az öt alperes "illetőségét" 63 forint per négyzetméter áron Pataki Gyula tulajdonába adta. Míg a per zajlott, Nagy Istvánnak úgy tűnt, indokolatlanul agresszív velük a tanácsvezető bíró. Erre hivatkozva jelentett be ellene elfogultságot, felvetését azonban  érvelésének jogi megalapozatlansága miatt - elutasították. A másodfokú ítélet jogerős volt, "ellene fellebbezésnek helye nincs" - szerepelt a döntésben.
 
Ezt nem hitte el Varga Bálint, hogy úgy el lehet venni a földtulajdonát, hogy ő semmihez nem járul hozzá, semmit nem ír alá, és ebben a tudatban is halt meg.
 Az egyetlen jogorvoslati lehetőség a Legfelsőbb Bírósághoz címzett felülvizsgálati kérelem volt. Noha ezt már ügyvéd közreműködésével készítették el, kérelmüket elutasították.
 
Ekkor Nagy Istvánék újabb pert indítottak a bíróság által felvonultatott szakértők kijelölése miatt, első fokon ezt is megnyerték, másodfokon - jogerősen - elbukták. Ez ellen is felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz - ezt már ennek az évnek az elején tették meg, választ erre még nem kaptak.
Ezt követően, idén februárban Nagy István és felesége levelet írt dr. Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, részletesen beszámolva a tíz év kálváriájáról. Ebben megemlítettek egy azóta tudomásukra jutott körülményt is. Megtudták, hogy 2005-ben annak a bírónak, aki ellen elfogultságot jelentettek be, de kérelmüket elutasították, két gyermeke dolgozott a Pataki Gyulát képviselő ügyvédi irodában.

Azaz a bíró a megyei bíróság tanácsvezető bírájaként az általa megfogalmazott ítélet részeként több százezer forint perköltség megfizetését rendelte el annak az irodának, amelyiktől a gyermekei a jövedelmüket húzták. Mindezen információk birtokában az alábbi kérdéseket tettem fel az ügyvédi irodának, illetve az azt képviselő ügyvédnek:
 
1. Mi képezi a jogi alapját annak, hogy a Kinizsi erdőbirtokosság öt tagjától jogi úton, akaratuk ellenére el lehetett venni a jogos tulajdonukat képező területet?
 
2. Álláspontja szerint lehetett-e elfogulatlan az a bíró, aki úgy hozott ítéletet, hogy az adott ügyben az egyik felet képviselő ügyvédi irodánál egyik gyermeke társtulajdonos volt, a másik pedig alkalmazásban állt?
 
3. Mik a Homokpark Kft. tervei az elnyert területtel, nyit-e ott kőbányát, és mikor?
 
Az ügyvéd az újságíró személyes tájékoztatására írt egy levelet, de ahhoz nem járult hozzá, hogy abból bármi a nyilvánosságra kerüljön, továbbá határozottan leszögezte, hogy az ügyben nem kíván nyilatkozni. Végezetül még néhány érdekes tény: Mire a Homokpart Kft. birtokába jutott a Kinizsi erdőbirtokosság teljes területe, információink szerint körülbelül 16 millió forintot fizetett ki a 17 tulajdonosnak.

A bányanyitást meg kell hogy előzze az erdő teljes tarvágása - mint emlékszünk, ehhez már rendelkezésre áll az Állami Erdészeti Szolgálat előzetes hozzájárulásá. A Bakonyi Hőerőmű a tűzifáért 14 ezer forintot fizet köbméterenként, az érintett 17 hektár vegyes erdőterületről szakemberek szerint 5200 köbméter termelhető ki. A tulajdonos tehát csak a fáért 72 millió forint bevételhez jut - ebből természetesen le kell számolni a kitermelési költségeket.
 
Nagy István azt hiszi, összeesküvés áldozata, az egész magyar igazságszolgáltatás egy rejtélyes összeesküvés részeként tesz meg mindent azért, hogy őt - és társait - ellehetetlenítse. Az elmúlt tíz év alatt velük történteket csak így tudja megmagyarázni, ezt a feltételezését le is írta Baka Andráshoz címzett levelében.
 Nagy Istvánt nem tudtam arról meggyőzni, hogy jogrendünk akkor is működőképes, ha az ő igazsága átesett annak sűrű szövésű hálóján.

A szentgáli önkormányzat 2001-ben már hozott egy döntést arról, hogy támogatja a bányanyitást a község külterületén. Ezt a határozatukat 10 év elteltével, idén megerősítették, mivel az erdészeti szolgálat a bányaterületet borító erdő termelésből való kivonásához kérte a nyilatkozatukat. Istvánfalvi Sándor polgármester elmondta, információik szerint a bányanyitás kezdetben 8-10 helybeli munkaerő alkalmazásával jár, később ez a szám felmehet akár 50-100 főre is, mivel nemcsak az értékes kő kibányászását végeznék itt helyben, hanem a feldolgozását is. Ő úgy tudja, nemcsak építőipari díszkőnek használnák fel a szentgáli erdő alatt rejtőző ásványt, hanem élelmiszer-ipari alapanyagként is. Arról, hogy a bánya mikor nyílik meg, Istvánfalvi Sándor polgármester nem rendelkezik információval.