Születésnapi beszélgetés Horváth Lajos festőművésszel

- Ha lendületben vagyok, 12-14 órát dolgozom, máskor csak kettőt. A koromat annyiból érzem, hogy régebben elég volt négy-öt óra alvás, most több kell.

- Életrajzából tudni, hogy 1998 óta él Veszprémben. Mi tartotta addig Pápán, s mi hozta utána Veszprémbe?

- Egyszerű: itt kaptam lehetőséget, hogy műteremlakást építsek. A fiam még egyetemre járt, anyósomék nem messze laktak, egyszerűbbnek tűnt így összejönni a családnak, kedvezőnek tűnt ez a város. Reméltem azt is, hogy Veszprém jól fejlődik, több lehetőség adódik.

- A Pápán lakásnak szakmai szempontból volt hátránya? Nehezebb volt onnan a kapcsolattartás?

- Egyáltalán nem. Ha éppen úgy adódott, hogy jöjjünk össze például a Veszprém megyei Művész Céhbe, beültem a kocsiba, és oda mentem, ahol a találkozás volt. Amikor a céhből kiléptem, maradtak a pápaiak, akikkel nagy megváltó gondolatokat cseréltünk egymással.

- Miért lépett ki?

- A bajok ott kezdődtek, amikor túlságosan földuzzasztották, és többünk véleménye szerint az már a minőség rovására ment. Egyre nehezebb volt kiállításokat szervezni.

- Alakuláskor szűkebb közösségre gondoltak?

- Én úgy gondoltam, legyen egy szűkebb kör, és a kiállításokra meghívással lehessen bejutni. Ha ötvennél nagyobb a tagok száma, hol van akkora hely, ahol ennyien ki tudnak állítani? A szelektálás a legnehezebb. Ha lehetőséget kap a céh, kit hagyjon ki. Vagy egy kiállításra mindenkitől csak egy-két képet fogad, ami nem elég. Ahhoz, hogy látni lehessen, ki milyen irányba mozdult el, legalább három-négy munkát kell látni.

- A nevezetes F csoport ezután jött létre?

- Az F csoport 2004 körül alakult meg. Öt megyebeli és egy Budapesten élő képzőművész: Filep Sándor, Kádár Tibor, Dienes Attila, Párkányi Raab Péter, Ughy István  és jómagam hoztuk létre. Addigra sokat beszélgettünk a festészeti tendenciákról, hogy túlsúlyba került az elvont nonfiguratív festészet, és vissza kellene térni a figuralitáshoz, vállalva a hagyományos festészetet. Legelső bemutatkozásunk Székesfehérváron volt, 2004-ben pedig a Várgalériában tudtunk bemutatkozni. Két éve Kolozsváron, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön igazán erőteljes kiállításaink voltak. Kolozsváron személyenként 10 képet és 15 szobrászati anyagot mutathattunk be, amiből már igazán képet  alkothatott a csoportról a látogató. Szeptemberre meghívást  kaptunk Pápa testvérvárosába, Schwetzingenbe. Már megküldték a kiállítótermek alaprajzát, a paravánok méretét, és ránk bízták a válogatást.

- Térjünk vissza a pályakezdethez.

- Én igazából nem készültem festőnek. Jól elvoltam, a magam szórakoztatására festettem. 1968-ra volt elfogadható képanyagom, amikor meghívtak Szombathelyre a főiskolára kiállítani. Utána tíz évig megint nem készültem kiállításra, nem adtam képet. 1980-ban vettek fel a Művészeti Alapba, akkortól már készültem a pályára, és a '80-as évek közepétől már rendszeresen állítottam ki. Dolgoztam a Veszprém megyei Szolgáltató Vállalatnál, 55 éves koromig a család fenntartása volt a fontos. 1985-től lettem szabadúszó, akkor kaptam Pápán műtermet, ami erős lökést adott a munkához.

- Ahhoz, hogy ebből meg lehessen élni, a művésznek menedzsernek is kell lenni?

- Rosszul vagyok, amikor azt hallom, hogy egy alkotó embernek meg kell tanulnia eladni magát. Talán mégsem vagyunk rosszlányok, hogy az utcasarkon áruljuk magunkat! Az F csoportot sem a megélhetési lehetőség mozgatja, hanem a hivatás. Ha sikerül eladni valamit, annak csak örül az ember. Nem úgy fogok neki a képnek, hogy milyen rétegnek készül, mert ez a művészet rovására megy, és akkor nincs a műnek szellemisége.

- A képek a műteremben mutatják, hogy vannak tervei. Foglalkoztatja a kora?

- Nem. Van egy-két elképzelésem, amit szeretnék megvalósítani. Érzéseket, hangulatokat képileg megfogalmazni. Ha nagyon belegondolunk, merre megy a világ, nem lehetünk túl optimisták. Sokszor hallom, pozitívan kell gondolkodni. Ha ebből állna a világ, talán meg is lehetne tenni. De az ember reagál a körülötte lévő dolgokra. Kérdés, mennyire képes fölfogni, mi történik. Ha elvárható a művésztől, hogy reagáljon, és azt ráadásul őszintén tegye, akkor meg kell tennie.
 
- A pozitív gondolkodásra visszatérve: többször kérdezték tőlem, miért szomorúak a képeim. Én azzal gondolkodom pozitívan, hogy megfestem a képet, mert vannak emberek, akik megnézik és felfogják, hogy én miről beszélek a képekkel.

- A másik "kedvencem" az önkifejezés. Az én munkáimnak soha ilyen célja nem volt. Az önkifejezéshez ismernie kell magát, s ha így van, akkor az értékes emberi magatartás. Ugyanígy szerintem karriert is csak valaki ellenében lehet csinálni. Én fontosnak tartom a párbeszédet a nézővel. Öröm beszélgetni, a dolgokat továbbgondolni, s ezáltal egy közösség részéve válunk.

- A tanítást is ezért vállalja Pápán és Alsóörsön?

- Igen. Mindenütt találkoztam jó képességű, készségű felnőttekkel és középiskolásokal. A pápaikkal már eljutottunk az egész alakos képekig. Alsóörsön hét éve foglalkozom a csoporttal. Büszke vagyok rájuk, mert a fejlődés a kiállításokon is látható.

- Fontosak a közösségek?

- Az ember közösségi lény, szüksége van arra, hogy találkozzon olyan emberekkel, akikben megbízik, szót válthat, s nem feltétlen mindig a világot váltja meg. Nekem barátból elég három, négy, de kellenek a közösségek.