Hétvége

2012.08.04. 06:26

Zenés kapolcsi beszélgetés Oszkó Péter egykori miniszterrel

A blues és a bluesrock világa köré épült a Blue sPot Cafe kínálata Kapolcson, melynek szervezője a névadó Blue sPot zenekar. Oszkó Péter jogász, üzletember, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere korábban vendégként járt a Művészetek völgyében, 2008 óta zenekarával együtt jön. Itt beszélgettünk.

Balla Emőke

- Korábban is bekapcsolódott a Művészetek völgye életébe, idén zenekarával egy helyszín programjáért felelős.

- Láttuk, hogy akik régóta együtt éltek a völggyel, nagy lendülettel, energiával szerveztek; azt gondoltuk, mi is megtennénk. Részben azzal, hogy hasonló amatőr zenekaroknak adunk teret fellépési lehetőségre, részben azzal, hogy igyekszünk ismert, jó nevű, befutott zenészeket hívni. Élmény, ha egy kevésbé ismert zenekar felléphet, de ennél is nagyobb, ha az általa szeretett zenészekkel játszhat együtt. Ma a  Muddy Shoes a fellépő Fekete Jenővel, aki a  kevésbé ismert zenekarokba is beáll gitározni. Tegnap este ön is láthatta volna, hogy műsoron kívül is spontán események történnek. Amikor a Mrs Columbo koncertje után Benkő Zsolt bluesgitáros bluesalapokat játszott, én is felszaladtam a színpadra, majd jött Pély Barna - aki elkísérte ide az együttesben éneklő párját, Galambos Dorinát -, hárman zenéltünk a közönségnek. Csak meghallottunk egy dallamot, improvizatív előadást tartottunk.

- A kapolcsi óvodakertben első alkalommal jelent meg a Blue sPot Cafe. Milyen az udvar fogadtatása?

- Van igény rá, a koncepcióra. Mi ezt tudjuk hozzátenni a völgyhöz. Nem vagyunk ismert, befutott zenekar, viszont tudunk szervezni, támogatókat találni és másoknak lehetőséget adni a fellépésre.

- Ön mikor kezdett zenélni?

- Gyerekkoromban klasszikus zongorát tanultam, családunkban ez természetes volt, bátyám is tanult zongorázni. A szájharmonika teljesen véletlen, egyszer kaptam ajándékba egy hangszert, és autodidakta módon próbálgattam. A gimnáziumi és egyetemi évek alatt az ember mindenfelé kacsingat, sok mindent kipróbál. Egyetemi éveim alatt több blues-, bluesrock és dzsesszrock zenekarban játszottam, akkor tanultam meg szájharmonikázni. Komolyan gondolom, hogy az követi el a hibát, aki a sokrétű érdeklődését elfojtja magában és egy irányba korlátozza a figyelmét. Biztos, hogy rosszabbul is teljesít, ha más ingereket kizár magából. A sokféle érdeklődés fenntartása segít abban, hogy az ember levezesse a feszültséget, kinyissa a gondolkodását és ne fásuljon el.

- A klasszikus zenei indulás után miért a blues maradt?

- Mindenféle zenét szeretek, de fiatal koromban Led Zeppelin-, Deep Purple- és Rolling Stones-zenéket hallgattam, erre keletkeznek bennem dallamok. Gyerekkoromban zeneiskolába, operába jártam, a klasszikus zene szeretete megmaradt, a kortárs zenét, elektronikus zenét is meghallgatom. Nem korlátozott a zenei ízlésem, de gyerekkoromban a bluesrock, dzsesszrock ivódott belém. Ha bárki hallotta a szájharmonika-játékomat, kevésbé a tömény effektekből, hangokból építkező szájharmonikázást művelem, inkább a dallamosabb, egyedi dallamsorból építkező harmonikázást. Valószínűleg azért, mert az ilyen műfajokhoz kötődöm jobban.

- Korábban látogatóként, aztán zenészként, most az udvar szervezőjeként is jelen van a völgyben. Márta István fesztiváligazgató többször nyilatkozta, hogy a völgy politikamentes.

- Teljesen. Nem gondolom, hogy helye volna bármilyen politizálásnak, és fontos, hogy ezt így meg is tartsuk. Amikor miniszterként játszottam és álltam színpadon, nyilván megismertek, de ezzzel soha nem éltem, azt nem használtam ki. Aki ideérkezik, nem mondom, hogy felejtse el, de hagyja otthon politikai ambícióit és gondolatait, itt a Művészetek völgyének egyik látogatója, vendége legyen. Ilyen szempontból nagyon békés a völgy.

- Mennyit változott  az élete a pénzügyminiszteri időszak után? Riporterek most is gyakran kérdezik önt.

- Utána visszamentem az üzleti életbe. Kialakult egy ismertség, szakmai befolyás, de én azelőtt is ugyanolyan határozottan mondtam el a véle- ményemet ugyanazokról a dolgokról, legfeljebb nem kapott akkora nyilvánosságot. Nem változtam: miniszterségem előtt és után is szakmai alapon szoktam véleményt mondani mindenről - nemcsak a kormányzati munkáról, de az ellenzékről is -, de meg kell tanulnom, hogy ennek most nagyobb a súlya, mint korábban. Ennyiben változott az életem, egyébként ugyanolyan elvek szerint élek.

- A későbbiekben az üzleti életben vagy a politikában képzeli el az életét?

- Azt, hogy érzek felelősséget a közügyek iránt, bizonyítottam, mert a lehető legnehezebb időszakban úgy vállaltam a pénzügyminiszterséget, hogy abból politikai karriert nem nagyon lehetett csinálni. A feladat meglehetősen népszerűtlen volt, a választási kilátások is egyértelműek voltak. Senkiben ne legyen félreértés, rövid  távon  továbbra is a magánszférában szeretnék dolgozni. Hosszú aktív életem lesz, negyvenéves sem vagyok, sok minden történhet.

- Bajnai Gordon egyelőre nem jelezte, visszatér-e a politikába.

- Valóban nem hozott döntést, ez még nyitott kérdés. Pénzügyminiszterségem után elkezdtem egy életpályát tervezni, határozott elvek szerint haladok, emellett nem lehet intenzíven politizálni, de a távolabbi jövőben nincs kizárva.

- Elmondaná a véleményét az ország mai politikai, gazdasági helyzetéről?

- Ha konkrét intézkedésekről kérdezne, azt válaszolnám, hagyjuk a völgyön kívül. Tartsuk magunkat mi is ahhoz, hogy a völgy a csend szigete, és csak a kulturális programok, a zene töltik be ezt a csendet. Ha véget ér a Művészetek völgye, szívesen válaszolok erre a kérdésre is.

 

Oszkó Péter családjával együtt érkezett a Művészetek völgyébe, a Blue sPot Cafe udvarának programjait feleségével együtt szervezte. Nemcsak szervezők, de völgylátogatók is. Fia tíz-, lánya hatéves, azt mondta, a gyerekekben is megvan az érdeklődés a blueszene iránt, amíg nem fáradtak, lelkesen hallgatják a koncerteket, délelőtt a fia "pötyögött" az elektromos gitárjával. Más udvarokba, helyszínekre is benéznek, a gyerekek a Kaláka-udvarban meghallgatták a Maszkabált, Gryllus Vilmos koncertjét, ő pedig Snétberger Ferencet és Hobót, az ő udvarukban Márta István és Palya Bea koncertezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!