Hétvége

2014.12.18. 06:44

Szörényi Levente: csak a színpadon vagyok táltos

Katolikusnak nevelték, az István, a király bemutatója után egyesek pogánynak tartották és feljelentették a püspökségen, mások táltosnak gondolják, miközben ő egy isteni rendezői elvben hisz, amelynek segítsége nélkül nem ért volna el semmit. Így tekint eddigi pályafutására.

Varga Róbert

Szörényi Levente a magyar kulturális élet meghatározó zeneszerzője, gitárosa, szövegírója énekese, a Mediterrán, a Balassa, a Bajtala, az Illés, a KITT-egylet és a Fonográf zenekarok egykori tagja. A számos legendás rockopera, zenei mű szerzője nemrég a Veszprém Arénában lépett fel a Beatünnep című koncerten. A nagyszabású buli előtt – amely az Illés együttes megalakulásának 50. évfordulóját is köszöntötte – beszélgettünk vele.

– Az elmúlt ötven évben megingott valaha a művészi hite?

– Soha. Az egész életem erről szól. A Kőműves Kelemenben és a Hazatérés szólólemezemen is ott a dal: „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet.” Hinni sok mindenben és sokféleképpen lehet, látjuk. Nyilván, a fenti kérdés arra vonatkozik, hogy az ember a maga szuverenitásában hogyan és miként hisz.

– Ön miben hisz?

– Fiatalkoromban a világnézeti, szakrális hatások alatt formálódott a hitem. Nem feltétlen vallást kell ezen érteni, a vallás technika, a hitélet egy lelki folyamat. Az alkotási folyamat viszont nem egyenlő a vallási felfogással. Katolikusnak neveltek, de már gimnazista koromban ráéreztem arra, hogy nekem személyre szabottan csak olyanhoz szabad nyúlnom, aminek hitbéli tartalma van. Nem feltétlen Isten-hit ez. Az ember felnőtté válása és lelki fejlődése során elér egy ponthoz, amikor úgy érzi, ki van szolgáltatva a kozmikus világnak. Tapasztaltam, hogy az egyház nem nagyon szereti az ilyesfajta megközelítéseket, pedig ez van, létezik, az összes rezonanciájával, sugallatával együtt. Fizikai természetű működések ezek, ám, ha az ember lelkileg reagál a folyamatokra, akkor alkotóként, zenészként a belső antennáin keresztül veheti az égi jeleket. Az is érdekes, ha valaki úgy közelít ehhez a kérdéshez, hogy ő beszélget Istennel. Nemrég láttam ilyen témájú könyvet az egyik vásáron. Én például soha nem beszélgettem még Istennel, mert nem tudom ki az.


Már gimnazista koromban ráéreztem arra, hogy nekem személyreszabottan csak olyanhoz szabad nyúlnom, aminek hitbéli tartalma van  Fotó: Stiger Ádám



– Ezért vonzódik az ősmagyar hitvilághoz?


– Lejátszott dolog ez. Egy időben megpróbálták rám kenni, hogy én vagyok a főtáltos Magyarországon. Élnek-éltek közöttünk táltosok, vallási kategóriáktól függetlenül, csak nem úgy, ahogy az egyház, és elvakult „magyarkodók” gondolják. Én maximum itt a színpadon vagyok „táltos”, amikor nyakamban a gitár. Nem vágytam soha papi szerepre, a művészetemmel igyekszem közvetíteni mindazt, amiben hiszek.

– Mindemellett mindig meg tudta őrizni a szabadságát is?

– Igen. Ahogy az ember felfogja és megérti a világot szellemileg, akkor megtapasztalhatja ezt az érzést, amely nem azonos a szabadossággal. Tudom, sokan nincsenek jóban azzal, hogy így gondolkodom. Érdekes, hogy mindig tudja, ki miért nem szereti.
Ha az ember nincs tisztában azzal, ki áll vele szembe, azt sem tudja, ő maga hol van. Nem szabad alábecsülni mozzanatokat, megnyilvánulásokat. Átéltem már pár dolgot. Most gondolja el: a mindenki által hőn szeretet és klasszikussá vált István, a király után egyesek kiragadták a Koppány jelenetet, hogy itt a bizonyíték arra: „Szörényi pogány”. Később egy nyilatkozatom kapcsán fel is jelentettek a püspöki karnál. Az ember kénytelen együtt élni ilyennel, de nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni. Egész életemben nem láttam más utat, hogy mindennek a csúcsán és hegyén egy Isten-kép áll.

– Amely sokféle lehet...

– A lelkemnek megnyugtató, hogy van valami isteni rendezői elv, amely többször adott jó tanácsot nekem. Nem beszélgetés formájában, hanem belső igazodási pontként. Bonyolult folyamat, ősi dolog ez, amit a sumérok a legfőbb Istenségnek neveznek. Ilyen formában vagyok hívő. Én csak akkor megyek be a templomba, ha nincs ott senki...

– Folytat még régészeti ásatásokat a Pilisben?

– Igen.

– Korábbi nyilatkozatai szerint összefüggéseket keres ott és tagadta, hogy Árpád vagy Attila sírjával kapcsolatos a kutatása. Hisz abban, hogy meg is találja a válaszokat a kérdéseire?

– Amit lehet tudni, de inkább csak sejtésnek hívnám, talán egy nagy temetkezés nyomaira találtunk utalásokat. Gyakorlatilag gigantikus munkával egy félhegynyi sziklarengeteget mozgattak meg valamikor, valaminek az eltűntetésére. Már a végén járunk a több mint tíz éve kezdődött feltárásoknak, szűkül a terület nagysága, úgy tűnik, két, három esztendőnyi munka még előttünk áll. Erről ennyit szeretnék mondani.

– El tudja feledni valaha, hogy az Alföldi Róbert által rendezett István, a király bemutatója után hazaárulózták?

– Nincs okom védekezni. Az egy intenzíven megvalósított kísérlete volt egy szuverén alkotóművésznek. Akkor is beszéltem erről, sok gondolatmenettel egyetértettem, sokkal nem tudtam azonosulni. A darab végén Alföldi magát is bezárta a koronába. A rendezés megérdemel egy eszmefuttatást, ami viszont nálam kiütötte a biztosítékot, ahogy a rendező bánt a zenével. De ezt elmondtam Robinak is.

– A Beatünnep koncertturné kapcsán több fiatal együttes lép színpadra Illés-számok feldolgozásával. Láttam, figyelte őket. Elragadta a nosztalgia, visszagondolt fiatalkorára?

– Ha együtt vagyunk a régiekkel valahol, vagy turnézunk, a buszon természetesen sztorizunk. Nagyon furcsa érzés ez. Az ember lassan hetvenévesen rácsodálkozik arra, hogy a fiatalok ismerik, játsszák a dalait és így miként élnek a szerzemények tovább. Néztem a próbájukat, majdnem könny szökött a szemembe. Ez mással is előfordult már ezen a pályán, aki hallotta az utódait, de mégis különösen megható.



– Az pedig még meghatóbb lehet, hogy amikor színpadra lép, Ön mögött a fia, Örs dobol.

– Látja, ez is annak a része, jutalma, amiről eddig kérdezett. Ha valaki úgy nő bele egy családba, hogy az kihívást, kötelezettséget is jelent számára, még ha elválnak is a szülők, és van esély arra, hogy eltévelyedik, nos, akkor is létezhet a családi kohézió és a személyes példa ereje.

– Ennek szellemében készül a karácsonyra?

– Gyönyörű a családunk, jó egymásra nézni. Az is lehet egy isteni elrendeltetés, hogy gyermekünk, unokánk van, összejövünk és karácsonykor egy asztalnál ülünk.

– Ha a karácsonyi asztalnál az Ön Balaton-felvidéki borával koccintva átgondolja majd az elmúlt ötven évet, és amiről eddig beszélgettünk, akkor mi lehet az esszencia?

– Nem kell levonni következtetéseket, mindenkire érvényes ez a recept, a mértéke más és más lehet. Jól érzem magam és azt tudom: égi segítség nélkül nem tudtam volna teljesíteni a rám mért feladatot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!