Hétvége

2015.12.03. 11:39

Alapítvány segíti a programszervezést

Egy volt somlói szőlősgazda, Fekete Béla egymillió forintot ajánlott fel Borszörcsök önkormányzatának azért, hogy segítse a nehéz körülmények között élő lakosait.

Tisler Anna

A felajánló úgy kötődik a településhez, hogy több lakosa dolgozott nála a szőlőben. Ő pedig megkedvelte a szorgalmas borszörcsökieket, akik munkájával elégedett volt. Modori László, negyedik ciklusát töltő polgármester elmondta, mindenki meghatódott a felajánlás hallatán. Ma nagyon ritka az ilyen önzetlen ember.

Modori László polgármester a felújított művelődési házban

A lakosokat a település is segíti, akinek gondot okoz a téli tüzelő megvásárlása, szenet kap. A községben elérhető a földgáz, de takarékossági okokból sokan visszaálltak a szénre vagy a fára. A szennyvízhálózatot két évvel ezelőtt építették ki.

A Kossuth utcát nemrég aszfaltozták le

A 400 lakosú, a Somló hegy lábánál fekvő település nevéről mindenki azt gondolja, a közeli bortermő vidékről kapta a bor előtagot. A név eredete, hogy régen a Bors nemzetség tagjai élek ott.

A községet ma is kedvelik a fiatalok, hamarosan új házhelyek kialakításáról szavaznak a képviselőtestület tagjai. Egy külföldön dolgozó fiatal jövőre már szeretné elkezdeni családi háza építését. Borszörcsök a 8-as főúttól két kilométerre fekszik, így a forgalom zaja már nem hallatszik odáig, az előnyöket viszont élvezi a község. Közel van Devecser és Ajka, így könnyen eljutnak az iskolába, a munkahelyre. Helyben a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, a Start munka keretében mezőgazdasági termelést folytatnak valamint amerikai és kenderfüzet termesztenek. A fűzfából kosarat fonnak. A kosárfonás technikáját néhány helybelitől tanulják meg azok, akik kedvet éreznek ahhoz.

A lakosság számához viszonyítva sok a gyerek, hétfőn hatvanan kapnak Mikulásra csomagot. A település minden évben megajándékozza a gyerekeket, az időseket pedig egy téli estén köszönti műsorral és vacsorával. Az idén a művelődési ház felújítása miatt januárban tartják a programot.

- A község hitel nélkül gazdálkodott, így nem volt szükség adósságkonszolidációra, ezért a központi költségvetésből 6,5 millió forintot kaptunk - mondta a polgármester. - Az összegből három millió forintért aszfaltoztuk le a Kossuth utcát, a többi pénzből a művelődési ház színpadának burkolatát cseréltük, és berendezünk egy korszerű konyhát ipari mosogatóval, amely a rendezvényeken a vendéglátást teszi könnyebbé. Elkészült az épület festése, az esővíz elvezetést is megoldották, valamint hangosító berendezést vásároltak. A könyvtár állományát pályázati pénzből és saját erőből összesen 140 ezer forint értékben gyarapították. Mint Vörösné Soós Ágnes könyvtáros elmondta, hetente háromszor tart nyitva. Sokan olvasnak vagy kölcsönöznek könyveket. A diákok a kötelező vagy ajánlott olvasmányokat keresik, vagy lexikonokat használnak a házi feladat megoldásához. A felnőttek ismeretterjesztő kiadványokat keresnek, vagy ha szórakozni akarnak, szépirodalmat választanak. Ünnepek előtt sokan keresik az olyan kiadványokat, amelyekből a lakás díszítéséhez, ajándékok készítéséhez meríthetnek ötletet.

Vörösné Soós Ágnes könyvtárosként és alapítványi kuratóriumi elnökként is segíti a település kulturális életét

A szomszédos római katolikus templom kertjében már advent előtt felállították a betlehemet és feldíszítették a fenyőfát. Ez a  12 éve működő a Borszörcsökért Alapítvány tagjainak ajándéka a helybelieknek. A civil szervezet elnöke négy éve Vörösné Soós Ágnes. Az elnöktől megtudtuk, fő tevékenységük, hogy a rendezvények szervezését, lebonyolítását segítsék. Az önkormányzattal közösen szervezik a falunapot és az idősek estjét. Munkájukról minden év végén levélben tájékoztatják a lakosságot, és aki tudja, anyagilag is támogatja őket. Étkészletet, asztalterítőket vásároltak, amelyeket a rendezvényeken a vendéglátáskor használnak.

A templom előtti betlehemet a Borszörcsökért Alapítvány tagjai állítják fel minden évben

A közbiztonságot a polgárőr és tűzoltó egyesület tagjai javítják. A tagok havi beosztás alapján rendszeresen járőröznek a közterületeken. Alkalmanként a mezőőrrel is mennek közös szolgálatba.

Ficzay Attila júliustól dolgozik mezőőrként, előtte a településőri feladatokat látta el. Munkaköre nem veszélytelen, és minden segítséget megkap ahhoz, hogy megvédje a rá bízott értékeket és ha úgy adódna, saját magát is. Az önkormányzat rossz terepviszonyok között is használható gépkocsit vásárolt a szolgálat ellátásához. A mezőőr napi kapcsolatban van a devecseri rendőrőrs munkatársaival, a helyi polgárőrök is segítik a munkáját.

Ficzay Attila mezőőr júliustól látja el feladatát

A gépkocsi oldalán a mezőőr felirat látható. Mint Ficzay Attilától megtudtuk, azért volt arra szükség, hogy messziről felismerhető legyen a szolgálati autó. A mezőőrnek ugyanis a rendfenntartó szervek tagjaihoz hasonló jogosítványai vannak. Megállíthatja a gépjárműveket, megnézheti a csomagtartót, termény vagy fa szállításakor kérheti az eredetének az igazolását. Ha bűncselekmény gyanúja merül fel, a rendőrség kiérkezéséig vissza is tarthatja a gyanúsítottat. A több négyzetkilométernyi területen bármikor, még ünnepnapon is felbukkanhat a mezőőr. Munkaideje kötetlen, a napját ő osztja be, így a mozgását sem lehet kiszámítani. Kérdésünkre elmondta, hogy településőrként, amikor csak megfigyelési és jelzési jogköre volt, több szabálysértőt jelentett. Mezőőrként már több személyt figyelmeztetett. Feladatai közé tartozik a környezetvédelem, az illegális hulladéklerakás megakadályozása.

- Az erdőben, a mezőn szabadon termő növényekből, gyümölcsökből saját szükségletre bárki szedhet, de a mennyiség nem haladhatja meg személyenként és naponta a két kilót - mondta a mezőőr. - Ezt ma már a legtöbben tudják.

A hidegebb hónapokban az illegális fakitermelésre és a falopásra kell figyelmet fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!