Hírek

2010.11.26. 18:47

Olvasókkal találkoztunk

Ajka - Szívesen vennék az idős nagyszülők, ha nyaranta olcsóbban utazhatnának a helyijáratokon vidéki unokáikkal.

Tóth B. Zsuzsa

Mint azt már jeleztük olvasóinknak, a belvárosi lakosság számára rendezett fórumot szerkesztőségünk a művelődési központ kiállító termében. Barták Péter főszerkesztő köszöntője és lapunkat, valamint lapcsoportunkat bemutató előadása után megjelent olvasóink véleményeit, ötleteit, javaslatait vártuk.



A belvárosban élőket érintő problémákkal kapcsolatos hozzászólásokat szintén meghallgattuk. Mint elhangzott, nehezményezik az idős nagyszülők, hogy csak jelentős összeg, több helyijáratjegy megvásárlása árán tudják kirándulni vinni a környékre a vidéki unokákat a nyári szünetben. Szívesen vennék, ha a Volán legalább a vakáció idejére rendelkezésre bocsátana egy különleges bérletet, hogy a távol élő fiatalok is megismerkedhessenek Ajka környékével.

Amint ígértük, a felvetésnek, a megoldási lehetőségének utánajárunk. Egyébként a város fejlődését, az egyre több munkahely létesítését örvendetesnek ítélték a fórumon megjelent olvasók. Méltányolták a Napló sokszínűségét, fejlődését is. Örömüket fejezték ki, hogy lapban minden, a megyében és lakóhelyükön, annak környékén történt eseményről hírt kapnak.

Javasolták, hogy a Naplóban szólaltassuk meg azon közéleti szerepvállalókat, akik több területen is példa értékűen teljesítenek. Írjunk egyebek mellett a hétköznapi hősökről, például a devecseri, kolontári pedagógusokról is, akik a katasztrófát követően derekasan helytálltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!