Hírek

2012.07.08. 08:13

Pápa a néptánc fellegvára lehet

Pápa - Valami történik a népi kultúra, a néptánc ügyében a városban. Átgondolt, világos folyamat zajlik, aminek egyik eleme a Vadvirág néptáncegyüttes, a másik a Tánc-Lánc művészeti iskola, míg a harmadik a nemrég az ifjúsági néptáncfesztiválon nagy sikert aratott, néhány hónapja létező Réthei együttes.

Nagy Imre

 A két utóbbi a református kollégium égisze alatt működik. Aki mindezekért felel, az Müller Anita, aki egy személyben igazgató, és mindhárom terület mindenese. Természetesen nem segítség nélkül, hiszen jó kollégák veszik körül. No meg ott van férje, Müller Zoltán, a Vadvirág művészeti vezetője. Sőt, két lányuk is a mozgalom jeles képviselője. 



- Már hosszú évek óta szerettük volna, hogy aki az alapfokú Tánc-Láncból felkerül, annak legyen hol folytatni a szakirányú tanulmányait. Tőlünk mindig Nyíregyházára kellett elmennie annak, aki ezzel minőségben tovább akart foglalkozni. Viszont ha belegondolunk, egy tizennégy éves gyereket nehezen engednek el ilyen messzire. Ezért sok gyereknek sérült a tanuláshoz való joga, mert nem volt biztosított a továbblépése. Régóta győzködtük a Refit is, a várost is, hogy indítsunk szakközépiskolát, hiszen úgy éreztük, hogy volna létjogosultsága - mondja Anita a szép sikert hozó fesztivált követő beszélgetésen. 
- Végülis Kovács Dániel igazgató rábólintott a tervre. A művészeti szakközépiskola érdekes hajtása a pápai tánckultúrának. A Tánc-Lánc az általános iskolás korosztályt „tolja fel” a Vadvirágba, a városi nagy együttesbe. Viszont itt van egy középiskolás réteg, akiről eddig még nem nagyon tudtuk, hogy hol van a helye. Ma úgy néz ki, ők lesznek azok, akik közvetlenül, azonnal el tudják foglalni a Vadvirágot, mint posztot. Ők az ifjúsági utánpótlás csoport, plusz, a Tánc-Láncból ide felnövőket is velük együtt integráljuk. Tulajdonképpen tehát megvalósítottuk a hármas szintet: létezik a felnőtt csoport, az ifjúsági-és a gyerek korosztály. A dolog így kerek. A Rétheit mi úgy kezeljük, mint pápai csoportot, függetlenül az egyházi fenntartástól, ők mindenhol a várost képviselik. Ezt a Református Kollégium Gimnáziumának vezetése is így gondolja, én pedig eleve így kommunikálom mindenki felé. Úgy kell értelmezni tehát, hogy ők a Vadvirág része. Ebben az antológiás korosztályban is táncolnak vadvirágosok - tudom meg a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójától, mint ahogy azt is, hogy  a csoport a nevét Réthei Prikkel Mariánról kapta, aki az 1900-as évek elején Pápán, a bencéseknél tanított. Ő volt az, aki a népi kultúrában megalkotta az első rendszerező szemléletű könyvet, A magyarság táncai címmel.

- A Refiben a szakközepesek bődületes óraszámban dolgoznak, heti tizenhat-húsz órában táncolnak, hiszen ez lesz a szakmájuk. Ehhez jönnek még a közismereti tantárgyak. Mindenki tanul balettet, hiszen a képzésben a néptáncosok mellett színpadi táncosok is vannak, illetve a képző- és iparművészeten belül grafikusok, és festők is. A táncosoknak tehát mindkét tanszakon kötelező a balett, a néptáncosoknak elméleti óráik is vannak, kinetográfia és folklorisztika, a színpadi táncosoknak pedig a balett mellett modern- és társastánc óra.  Mindenkinek szól a színpadi etika, a tánctörténet, a művészettörténet, tehát sokrétű az oktatás. Nyilván - nagyon szigorúan - a nyíregyházi szakmai színvonalat kívántuk alapul venni. Nem adjuk alább. Az ország legjobb művészeti szakközépiskolája a nyíregyházi, ismerjük a működését, szoros kapcsolatban állunk az intézménnyel. Számunkra ez a színvonal a minimum, amit el akarunk érni. Ennyit a városi néptáncmozgalomba beépült új képzésről - mondja Anita. 



-  Ha ebben a szakmában az ember nagyot akar mutatni, akkor nagy embereket kell idehozni. Ezzel nem a saját szerepünket kisebbítem, hiszen a Vadvirág rövid idő alatt a több százból az ország legjobb tíz együttese közé jutott. Ide olyan nemzetközi neveket hoztunk el, mint Fitos Dezső, vagy Kocsis Enikő. Úgy néz ki, Novák „Tata” is fog nálunk folklorisztikát oktatni, ahogy telítődik az öt évfolyam. Megadtuk tehát a módját, azért hogy minőséget tudjunk az asztalra tenni. Ennek egyik érdekessége, hogy az említettek által készített koreográfia már antológiás. Elég ritka, hogy egy hat hónapja együtt dolgozó csapat, a Réthei ezt elérje. Persze nagyon jók a gyerekek, nyelik az anyagot.  Aki ilyen magas óraszámban tanul, azzal van értelme, és lehet is gyorsan haladni - fogalmaz a néptáncos, aki azt is elárulja, hogy mindenki félt egy kicsit attól, hogy a refi magas szintű követelményei mellett, hogyan tudnak ezek a gyerekek még „szakmázni” is. 
- Csakis elhivatottsággal. Reggel nyolc órakor beülnek az iskolapadba, és nem ritkán este hét órakor, vagy kilenc után mennek haza. A mostani tizedikes művészeti osztály pedig tanulmányi átlagot tekintve az első a refis osztályok közt. Ezek a gyerekek nagyon gyorsan megérnek, hamar megtanulnak bánni az idejükkel, nagyon szigorú napirend szerint élnek, és nincs lehetőségük a lazításra. A felügyelet is szigorú, havonta mérjük a súlyukat, megmondjuk, kinek mennyit kell fogynia, hiszen a tempót produkálni kell. Keményen dolgoznak, így a közismereti tárgyak is beleférnek az idejükbe. A Tánc-Láncon is meglátszik, hogy jót tett neki a művészeti szakközépiskola, nőtt a gyereklétszám. Táncpedagógusunk még mindig kevés, így saját berkeinkből próbálunk kinevelni arra alkalmasokat. Akinek sikerül megugrani a mércét, az azonnal állást kap nálunk, és arra is gondolunk, hogy az új köznevelési törvény szerint az általános- és középiskolákba is kellenek a tánctanárok. Ott már csak azok taníthatnak, aki szakirányú diplomával rendelkezik. Jelenleg a városban nincs más olyan intézmény, ahol táncpedagógus dolgozna - fogalmazott Anita, majd áttért a Vadvirág néptáncegyüttesre.  

-  Újjáépítési fázisban vagyunk, hiszen volt egy olyan időszakunk, amikor megfogyatkoztunk a munka, a főiskola és egyéb elfoglaltságok miatt. Most könnyebben vészeljük át, hiszen itt vannak a művészetisek. Ugyanúgy el tudjuk látni a feladatainkat, sőt, magasabbra tudjuk emelni a mércét, hiszen az együttes párhuzamosan azokkal a tanárokkal is dolgozik, akik a művészetibe jönnek. A teljesség érzését éljük most meg, akkor is, ha a támogatás kevés.  Ilyen szempontból a legrosszabb helyzetben az egyházi iskolák vannak, ezeken belül is a művészetoktatási intézmények. Ha a finanszírozás pozitívan változik, könnyebb lesz az életünk. Mi eleve megfelelünk a köznevelési törvénynek, hiszen már most mindenki annyit dolgozik, amennyi a leendő kötelező óraszám lesz. Persze ezt térítés nélkül tesszük. Most tehát fennáll egy pályázati lehetőség, amit minden nem állami intézmény benyújthatott a minisztérium felé. Kiállt mellettünk a gyülekezet is, és egyértelműen érezzük, hogy szükség van ránk - mondja beszélgetőpartnerem, aki a legutóbbi sikerekről is tájékoztat. 

-  Nemrég vadvirágos, tánc-láncos és művészetis gyerekekkel is bejutottunk a Felszállott a páva Duna Televíziós döntőibe, amik a múlt vasárnap zajlottak. Reményeink szerint - mivel nagyon magas pontszámokat kaptunk - továbbjutók leszünk. Számos interjú és felvétel készült a gyerekeinkkel, érdekes volt mindezt átélniük. A győri forduló különösen erős volt, ott voltunk az élmezőnyben - fogalmaz büszkén Anita. 
- A felnőtt tánccsoport rengeteget szerepelt, és mivel eddig is rendesen le voltunk terhelve, jólesik, hogy a gyerekeink is be tudnak segíteni a fellépésekbe. Készülnünk kell az újabb minősítőre, egész nyáron edzőtáborozunk, mindhárom korosztállyal. Régóta nagy álmunk, hogy egy színtiszta pápai koreográfiát állítsunk a színpadra, ezt a szakma is várja már. A pápai táncanyagból apró gyűjtések, leírások léteznek, ezeket rekonstruáljuk most. 4-500 népdalt gyűjtöttünk össze, ezekből szintén jó néhány szerepel majd a koreográfiában, amibe kicsit a kékfestőt, kicsit a barokkot is igyekszünk belecsempészni. Nagyon örülök annak, hogy az Erkel iskolában újraindult a néptánc oktatása, ezért mondhatom, hogy Pápa lassacskán a néptánc fellegvárává válik. Én nagyon remélem, hogy így lesz - mosolyog a beszélgetést zárva Anita.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!