Hírek

2012.08.08. 17:42

Kilencszázötven éves kő

Kamond - A település első említésének 950. évfordulóját köszöntötték emlékmű állítással a hétvégi falunapon.

Tóth B. Zsuzsa

  Az ökumenikus istentsizteletet követően avatták fel a múzeum előtti emlékművet, amelybe két mázsás követ építettek arra utalva, hogy a falu neve kősziklát jelent.

Az emlékműben helyezték el még a címerállat oroszlán szobrát is. Asbóth Szabolcs polgármester beszédében emlékezett a múltra, Kamond történetét elevenítette fel. Szólt arról, hogy a korábbi Nagykamond és Kiskamond egyesítésével jött létre a mai község 1945 után. Hangsúlyozta, hogy ha erősek  nem is  voltak a falubeliek, de kitartóak annál inkább. Talán ez, a minden jóban és bajban való kitartás élte túl a vészterhes időszakokat.


 
- Saját kis falunk története arra tanított meg, hogy az ember nem tehetetlen, nem életképtelen bábu, kitartással, szívós küzdelemmel boldogulni tud. Ha külső erők újra meg újra sárba tiporják is, fel tud kelni, hogy újra kezdje a harcot, megteremtse mindazt, amit szülei nagyszülei, ősatyái már megálmodtak egyszer. Ezt az álmot ámodjuk mi is és bízunk benne, hogy gyermekeink, unokáink szintén a nyomunkba lépnek - mondta Asbóth Szabolcs. A falunap gyermek- és felnőtt programokkal, kiállítás nyitókkal, kulturális és sport eseményekkel folytatódott és hajnalig tartó bállal zárult.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!