Hírek

2012.08.08. 18:44

Tandemmel a Balaton körül

Veszprém - Idén augusztusban is útnak indulnak a vakok és gyengén látók, valamint látó segítőik, hogy tandemmel együtt kerüljék meg a Balatont.

Szabó Zsuzsanna

A négynapos kirándulás augusztus 17-én indul Balatonlelléről. A résztvevők vakok és gyengén látók, akik látó társuk segítségével együtt tekerik le tandemen a távot.

Megyénket augusztus 19-én, vasárnap érik el, a tervek szerint délután négy óra körül érkeznek Balatonfüredre, majd onnan Balatonalmádiba, ahol megtekintik a sétány mellett tavaly elültetett emlékfát és az ott elhelyezett emléktáblát, valamint részt vesznek a bornapok rendezvényein. A kerékpáros panzióból másnap fél tízkor indulnak tovább, a nap folyamán a szervezők tervei közt szerepel a tihanyi apátság megtekintése. A Mozdulj! Egyesület csapatának menetéhez bárki csatlakozhat, akár résztávokra is, saját kerékpárral. 
 
A már második alkalommal szervezett kerékpáros túrára a tavalyinál többen, eddig harmincnégyen jelentkeztek.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy az esemény nem a vakok és gyengén látók fogyatékosságára akar fókuszálni, hanem arra, hogy megtanítsa az embereket, miként lehet egyenlőként élni egymás mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!