Hírek

2012.12.28. 12:22

Csak csendben dolgoznak

Nemesvámos - Feledhetetlen év elé néz jövőre Csatári László, hiszen szeptemberben ünnepli a magánvállalkozása megkezdésének 25. évfordulóját. De 2012. sem múlt el nyomtalanul, hiszen 2000 után ismét megkapta Az év vállalkozója elismerést. Közben pedig 2007-ben egy Magyar Gazdaságért Díjjal is jutalmazták teljesítményét.

Tremmer Tamás

- Nem tudom, kinek juthattunk eszébe, úgy látszik, valaki figyel ránk. Mi nem az elismerésekre hajtunk, hanem szép csendben tesszük a dolgunk. Annak azonban örülök, hogy mindezt észreveszik! Így a díj nagy boldogság volt számomra – mondta Csatári László.

Aki kicsit is követte a tevékenységét, tisztában van azzal, hogy az eltelt 25 év alatt nem mindennapi tettet vitt véghez: márkát épített és tradicionális márkát mentett meg, az egyszemélyes vállalkozásból mára cégcsoportot építetett. És még van a tarsolyában pár elismerést érdemlő elképzelés!

Csatári László forgácsolóként kezdte magánvállalkozását, a fémmegmunkálás mellett azonban egyre inkább érdeklődött a műanyaggyártó technológia iránt, ezért alakította meg a Csatári Plast Kft-ét, amelyben az autóipar, a távközlés, valamint a villamosipar felé nyitottak. Később ez utóbbi lett a fő csapásirány, a villanyóra szekrényeikkel nem várt sikert arattak, még a Magyar Termék Nagydíjat is megkapták. A villamos tokozatokból pedig több mint százféle hagyta el a nemesvámosi üzemet.

 



Fotó: Gáspár Gábor

 

A fejlődésben nincs megállás, fejtette ki Csatári László. Árbevételük 8-10 százalékát mindig fejlesztésre kívánták fordítani, mert ha ez ennél kevesebb, akkor valamit csorbul. 2011-ben kezdték kialakítani a villamos nagy tokozataikat, az úgynevezett Jáger-bokszot, a palettát 2012-ben még tovább szélesítették. Ezt a tokozat-családot jelenleg egyedüliként gyártják az országban. E lépéssel a villamosipar szinte minden területén képesek kiszolgálni az igényeket. A termékfejlesztést, több száz darab gyártóeszköz vásárlását magában foglaló programhoz mindkét évben pályázati támogatást is nyertek. Ez a cég legnagyobb beruházásait hozta, amelynek eredménye a masszív piaci pozíció. Az év végén a két ünnep között is dolgoztak, hogy ki tudják elégíteni az igényeket.

A műanyaggyártás irányából öt éve elkalandoztak, ekkor dobtak mentőövet a halódó Herendi majolikagyárnak. A lépést a nemzeti értékeink megtartása érdekében Csatári László szinte a kötelezettségének érezte. A gyárban óriási léptékű minőségfejlesztést hajtottak végre, alapanyagot, technológiát váltottak, mintákat frissítettek. Ennek köszönhetően a majolika forgalma folyamatosan növekszik. Aki azt gondolja, hogy a majolikagyártás önmagában képes eltartani egy céget, az a csodák birodalmában jár, fogalmazott. Ezért aztán a gyár területére fröccsöntést, forgácsolást, tokozatgyártást telepítettek, és itt hozzák létre a kompozit üzemüket is. És szép lassan ki is nőtték a területet.

Mindezekkel a lépésekkel – szinte észrevétlenül, de közben tudatosan – létrejött a Jáger-csoport, amelynek egyes „lábai” az egyes tevékenységi körök. És ami már biztosan tovább bővül: 2012-ben Romániában ingatlan vásároltak, s ott is gyártóbázist építenek.



 

 

Az élhető bolygóért

Csatári László vállalkozása a Budapesti Műszaki Egyeteme polimer kémia tanszékével együttműködve több próbálkozást is tett a műanyagok újrahasznosítása érdekében. Kísérleteiket siker koronázta. Olyan műanyag kompozitot hoztak létre, amely tisztítás nélkül képes befogadni a petpalacktól kezdve a háztartási hulladékfólián át számtalan műanyag hulladékot. (A hulladék nem igényel extra mosást, válogatást, sőt, papírmentesítést sem, ahogy a szelektív gyűjtőben fellelhetőek, úgy fel is használhatóak.) Ezt a kompozitot aztán az általuk megalkotott receptura alapján betonhoz, műanyaghoz adalékolják. Csodaszámba megy: az így kapott új termékeknek jelentősen javulnak a mechanikai tulajdonságai!

Mindezt már szabadalmak védik, és ezek nemzetközi bejelentése is megtörtént. A félüzemi próbákat a napokban megkezdik. Csatári László kifejtette, mindig azt a koncepciót követték, hogy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk mögött, emiatt a következő években e területre kiemelt figyelmet kívánnak fordítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!